Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)
Péterffy Ida: Pálóczi Horváth Ádám, a somogyi banderista Budán (1790)
Kívül-belül érdemed meg volt Hajdanába, Míg vőlt törzsökös nemed maga Divatjába; De miolta fészkedbe a' Sas bele költött, Kígyó szállt kebeledbe 's méreggel el töltött. (A Holmi II. kéziratából idézett dal szerepel az Ötödfélszáz énekek 5. száma alatt.) A koronaőrző nemesek naplójában olvassuk: „Június 13.-án déli fél tizenkettőkor a koronát a második emeletről levitték, köztiszteletre a Szent Zsigmond udvari kápolnába, hol az országgyűlés rendeletéből, a nemzetnek mintegy meg vigasztalására, az összes jelvényeket látni lehetett esti 8 óráig." 8 nap után a templomba való visszavitelkor „64 somogyi nemes képezett sorfalat; Lengyel-Tótiból éppen akkor érkeztek meg, 's első dolguk volt, hogy a korona előtt tisztelegjenek. 23-án, két Kaposvárott talált, s ez alkalomra megújított megyei zászló alatt a budai Szent János templomba vonultak, hol káplánjok misét mondott; 25-én végre mindenestül fölparipáztak a királyi palotába s két zászlajok alatt attól nyugatra helyet foglalván, kölcsönös hadi köszöntések után átvették Szatmártól az állomást. Az ünnepélyességek folyamatja alatt zene is szólt s az egészet nagy közönség nézte végig. S mikor a Bács megyeiek jöttek július 3-án, akkor is trombita és más muzsika riadások között távozott Somogy." 15 A Magyar Kurír sorbán tudósítja az ország újságolvasó közönségét a bandériumok felvonulásáról, szolgálatáról. Egyikről sem ír olyan részletesen és nagy tetszéssel, mint a somogyiakról, az 1790. évi XXII. számában (774-776. oldalon). „Meg-mutatta valóban Somogy Vármegye, hogy ő sem a' Koronát bábnak, sem annak őrzését gyermekségnek nem tartja, hanem azt nemzeti Nemes kötelességnek, amazt zálognak *s az Ország' leg-nemesebb kintsének ismeri; mert valamint a' Sereg fel-állitásában különös buzgóságát mutatta; eleget találván maga kebelében, a' kik sem költségeknek sem fáradtságoknak nem kedveztek: ugy a' sereget hatvan négy számra ollyan válogatott Urakból szaporította, a' kik ha a' hasonlítás gyűlölséges nem volna, sók tekintetekben meg-külömböztették magokat mások felett." - A beszámoló felsorolja a bandérium tagjait névszerint s kitér életidejük, tisztségeik ismertetésére is: „64 közül 35-en vágynak ollyanok, a' kiknek székek vagyon a' Vármegye' Táblájánál, tudniillik a' akik közönséges Tisztségeket viselnek, 's többnyire főbb Tisztségeket, 16 Tábla Biró vagyon köztök, a' többi Szóiga Birák, Nótáriusok, és Esküdtek, 's tsak kettő van, ugy nevezett Honorárius Esküdt, a' 35 tisztviselők között. Termetek többnyire nagy magas, és tsontos vállas; mindnyájan magyaros bajusszal ékessek, 's akármelly puha ellenség előtt tsak tekintettel is rettenetesek volnának." „Lovaik többnyire válogatottak, 's ollyan tüzes vérüek, hogy 'noha 18 mérföldtől fogva sehol nyugvó napot nem tartottak; még-is alig szenvedhették a' kard villogást, még Budán is;" - A somogyi bandérium külső megjelenését pompás öltözetük is biztosította: „ezen ruházat ollyan tettző volt a' Méltóságok előtt-is, hogy M. Generalis Gróf Fekete, az a' nagy és a' mostani Gyűlésen meg betsülhetetlen Magyar, noha más Vármegyék Seregeinek Vezére volt; jussa lévén mi'ndazáltal ezen forma ruhához úgymint Somogy Vármegyei Birtokosnak; illyent készíttetett magának; és a' Seregnek Budára érkezésével Eszter házi Miklós, és Szetsenyi Lajos ifjú Gróf Urak-is közibe kívánkoztak, 's a' Zászlók alá bé-is állottak;" - Nemcsak külső megjelenésében, belső jó szellemében is kiváló volt a csapat. „A' Fő
