Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)
Péterffy Ida: Pálóczi Horváth Ádám, a somogyi banderista Budán (1790)
Tisztek, a' köz Vitézektől, a' szinen kívül, a' ruha gazdag voltával nagyon is különböznek; de a' Pajtásságban nagyobb részint az egyenlőséget szentül megtartják; és átallyában mindnyájan nagyon egyessek (egyenlők), kivévén azt, hogy azok felett, a' kik a' Vármegye segittségével öltöztek, 's kivált ha más lován jöttek, a' többek valami kis elsőséget tartanak; de azt-is a' hol lehet el-halgatják." A fényes-jeles somogyi bandérium előkelő főurainál is fontosabb'nak érzi a beszámoló, hogy kiemelje a sereg krónikását: Horváth Ádámot. „Láthatta a' Kurir maga-is, mikor a' Királlyi Udvarban leg-clőször meg-jelentek, mint állott az egyik első sorbán 12 leg-magasabb Termetű Nemes, a másikban ugyan annyi széles és tsontos vállas, de egy sem alatson; kettő nevezetesen, Somogyi János és Madarász László egy arasznyi bajuszzal, és köztök Horváth Ádám, régi magyaros tsimbókba kötött hajjal." - A Hunniás költője ekkor még országos hírnévnek örvendett. A Magyar Kurír sem sajnálja az oldalakat soraitól. Bevezetőül közli: ,,a' mint a' Vármegye szélére ki-lépett a' Nemes Sereg Sio Fokonn Veszprémi Kánonok Nagy Feréntz Ur gazdagon meg-vendégelte ; és meg tisztelésére ez itt következő Deák Verseket osztogatta nyomtatásban: Bandérium Simighiensis in Sio Fok anno 1790. 16-a Junii Salutatum. Mellyekre akkor az asztalnál ültében egy pár sor Deák Verssel meg-felelt a' seregnek képében, Horváth Ádám Ür; az ebédet pedig el-végezvén feleietjét bővebben, az itt következő Magyar Versekben ki-szélesítette." Ezután a már ismertetett Békesség Ángyai a köszöntésire . . , című verset iközlí teljes terjedelmében ,a 778-779. oldalon, s utána a 780-782. oldalon ,,Á' Szála Vármegyei Ns. Korona őrző Seregnek ..." írott üdvözlő verset. A fényes bandériumok felvonulása országszerte megcsodált káprázatos látványosság volt. De nemcsak csodálói akadtak, hanem ellenzői is. így a Bécsben szerkesztett Magyar Kurír beszámol arról, hogy amikor a bécsi gombkötők a banderisták ruháit díszítették, panaszkodtak, hogy aranyat, ezüstöt „ha fejekre állnak sem találnak elegendőt". Nem is nadrág, nem is mente, s dolmán, hacsak 2 és 3 száz rőf arány vagy ezüstsújtás nincsen rajta, mely midőn elkopik, kétségkívül sokan nem tudják újítani. Milliók ínennek ki az országból, gazdasági haszon nélkül, tippen mikor le akaraják rázni Bécs igáját, újat vesznek nyakokba. ,,i6 A koronaőrző vitézek naplóját 1790 március 21-től vezették. Ennek tanúsága szerint: „ez idő alatt 33 vármegye nemességének virágából alakult 30 bandérium váltotta föl egymást a koronára való felügyeletben." „Az összes törzstisztek száma 8-ra, a kapitányoké 60-ra, a fő-hadnagyoké 73-ra, a zászlótartóké 33-ra, a segédtiszteké 40-re, a káplároké 14-re s a hadnagyi rangú nemes őrállóké 857-re rúgott. Félév alatt e szerint 1114 vitéz vonta ki kardját, hogy fegyveresen tüntessen minden, a koronát újabb merénylettel fenyegető önkényuralmi tény ellen." 17 Az il 14 pár csizma páranként 25 aranyba került. Országosan ez 27850 arany kiadását jelentette... Bécsnek! Kérdés, benne volt-e az aranyozott sarkantyú ára? s a magasabb rangúak csizmája is „csak" ennyibe került-e? S hol volt még maga az aranyos öltözet ára? Legalább a hazai ipar fellendülését hozta volna ez a pazarló költekezés, vagy nagyobb lett volna hatása az országgyűlésen, a politikai jogok kivívása terén.
