Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Péterffy Ida: Pálóczi Horváth Ádám, a somogyi banderista Budán (1790)

A Haza most egy terhes menyecske formája, Félő, hogy ha értetlen és sok lesz bábája, Sok vipera van benne, hasát kihasítja, Ami kis diszünk ván is, meghomályosítja.

7 A furcsa követ-köszöntőt arra a dallamra énekelte, melyet „Hunyadi János Marsának" nevezett „Menőké Budárul Bécsbe" c. gúnydalánál. (Ö. É. i. sz.) Lengyeltótiban, a „harmad napig tartott vig mulatság"-ban Horváth, a fürgeléptű „dühös táncos" nyilván megpendítette arahypaszomántos csizmájának szépen csengő sarkantyúját. Megzendítette érces baritonját, hogy átélt előadásával itt is, mint annyi másutt, az esték kedvelt dalosa legyen. Kortársi feljegyzés szerint „ha egyszer elkezdte gyönyörű dalait énekelni, órákig sem fogyott ki belőlük.". Sok „legalább száz esztendős" éneket ismert. Maga is költött szöveget és dallamot, s mindkettőt együtt is. Közülük többet Szántódon, ahol nyári estéken zengte „Hijjába tsillogsz • • •" Kazinczy versére írt ábrándos dalát, vagy enyelgő dalszövegét Filliszrői, melyet Kazinczy Gellert Pántlika c. darabjának fordításához készített.

8 Kedveltjei közé tartozott a Kazinczy kívánságára, Szántódon írt Sári ró'sám hová mégy? kezdetű népies dala, s a somogyi paraszt „lyánkák"-tól hallott: Hányat terem a mogyoró? Haj liliom . . . kezdetű tréfás népdal.

9 Nem maradhattak el a régi szép virágénekek, sem Horváth magaköltötte számos nagysikerű szerelmi dala. A borral telt poharak koccintása mellett sok mulató nótára adódott alkalom. A középkori latin szövegű bordalától {Korcsma-tus) a kuruckori hajdútánc dallamára {Nosza hajdú, firge varjú. . .) írott bordaláig: Pokol-tagadó tus. Igyál torok! nincsen pokol, csak a papok mondják, A dereka most düledez, korcsmárosok bontják, A fedele régen puszta, nádbúi volt, elégett, (:Küldjünk oda minden puha viz-isza (!) vendéget!:)

10 De mit töröm fejemet? kezdetű dalszövegét egy akkoriban közkedvelt táncdallamra írta. Egyike, legelterjedtebb dalainak.

11 Megjelent a Magyar Múzsában (1787. 387. 1.), a Lengyel Imrének ajánlott HOLMI-ban, így jól ismerhette már a társaság. Ennek a közkedvelt dalnak dallamára költötte a Szántódi tus-t, melyet 1788-ban Imre napjára küldött „Fok-"ra, maga helyett, köszöntésül. A címzett neve nem szerepel az Ötödfélszáz énekekben, de feltehető, hogy Lengyeltóti Lengyel Imre volt, kinek a HOLMI-t dedikálta. Szántódi tus De csakugyan énnekem is van olyan énekem, itthon ülve, (Bárcsak az öröm hangok, elérnének délre Fok-ra kerülve) Mely nyelvével szőlőlével tőit múzsámnak, Már kiáltott egy vivátot jó gazdámnak. Hát sokáig éljetek, én is iszom értetek egy pohár bort, Ha délig elérhetek, sokasítom véletek én is a sort: Hogy köztetek nem lehetk, bizony bánom, Mert híjjános a magá'nos dínomdánom.

12