Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Bánkúti Imre: Iratok Károlyi Sándor első dunántúli hadjáratának történetéhez (1074. január-április)

templomunk pusztulásának s romlásának véletlen esetit, de mivel az rácz ellenség miatt a több városbeliekkel minékünk is szerzetesekül el kellett széllednünk, az Nagyságod Földvárnál való fejedelmi lételekor

1 magunkot nem is insinualhattuk. A napokban pedigh a több városbeliekkel haza szállottunk, hogy az Nagyiságod szárnya alatt Istennek szolgálhassunk és élhessünk; s az ott való népet mint eddigh ugy ez után is lelki eledellel legeltethessük. Kire való nézve kénszeri tettem Viza Püspök Uram

2 eő Nagysága patrociniuma által ide jönni, és meghnyomorodott sorsunkot iterato, alázatossan Nagyságod mint Kegyelmes Urunk elejében terjeszteni, amint hogy máshová nem is folyamodhatunk. Minek okáért. Elsőben véletlen és kegyetlen pusztulásunk történt 17 januarii, az midőn Deák Ferenc Uram

3 commendója alatt lévő hadak jegén a Dunán által jöttének hozzánk Földvárra, és a földváriak akkor már minnyájan hittessek voltának Nagyságodhoz, és igaz kuruezok, mert Ócsai nevű Deák Ferenc Uram hadnagya elsőben is engemet négy patcrimmel edgyütt megesküttet (így!), s az után előttünk a városbélieket, de heában való volt mint höttlésünk, mind pedigh hivségünk, mert annyira megpusztítottak bennünket városostul, mint ha leggfővebb labanezok mi lettünk volna. Kiváltképpen pedigh szegény hazánk szokása szerént, mint háború üdőben, a szegénység a residentiában nálunk tartotta belső értékek és ruháit: Illosvai Imre Uram ezercs kapitány, Halász Péter nevü lévai hadnagy, és Borbély lstvány Tisza melyéki hadnagy a residentiánkra eőtvén, czellánk ajtait berontották, és Illosvai Imre Uram maga, sekrestye ládáit kivitette udvarunkra, és maga buczogányával rontotta s hasogatta fel, úgy az ott való hadnagy ládáit, és más szegényekét hasonlóképpen. Melly sacrilegum dolgát látván Török András Uram, és Szentmiklósi János Uraimók, más több vitézlő tisztekkel edgyütt oda jöttének, és fáradtig oltalmazták az residentiát s protestáltak, Illosvai Imre Uramat intették és feddették, a Nagyságod kemény edictomával fenyegedték, de semmit sem gondólt véle, csak eljárt dolgában valameddigh megh nem tokozott. Az után elmenvén onnét, a katonaság azt kiáltotta, hogy csak a tisztek töltőznek a prédával, és úgy rá tódult a residentiánkra, hogy semmi nékünk, se a szegénységnek egy fél kalanunk se maradott, ajtónkot, eőveg ablagunkot, kályhánkot, asztalokat porigh eöszve törtek és rontottak. Borainkat egy cseppigh elpracdálták, még az hordókot is eöszve vagdalták; télhez készétet eleségünket egy falattig mind elkapdosták. Templombéli és oltári őltőzetinket főttig mind elvitték, sőt még az oltárt is eöszve vagdalták, és az cyboriumot, kiben vők 60 particula consecrálva, elvitték, máig sem tudgyuk hova tedték. Lovainkot, kocsinkot, egy szóval mindenünkből úgy felpraedáltak, hogy én már azt gondoltam Ítélet napja lészen, útolyára a tőbb páterimmel edgyütt az ablakon ugrándoztunk ki, és úgy salváltuk magunkot. Minek okáért Kegyelmes Urunk ezen romlásunkot nem a végre terjesztem Nagyságod clejben, hogy restitutiót kévánnánk (a melly lehetetlen), vagy boszszúállást kérnénk, sőt inkább imádkozunk pro persequentibus nos: hanem simpliciter jelontyük, hogy Nagyságod is tudgya. Az után pedigh a sáncznál lévü hajdúk megpusztúlt residentiánkra és templomunkra rájővén, a residentiának és templomnak padlás deszkáit, és tabellaturáit felszaggatván, mind clhorták, sőt a temolombúl mégh a székeket is clhorták, csak a sincs immár, hol missét mondhassunk, és az Istennek igéjét hirdethessük, mert csak a puszta megrongázott fallok állónak fenn, a tél pedigh ihon jőn ránk, soha nem tudunk holl lakhassunk, a kősséget pedigh ott nem hagyhatom, mert mi vagyunk plebanusok is. Az ott való szegénység pedig annyira elpusztult, hogy még a kenyérben is alyig ehetik: hozzájok mostani időben nem bizhatunk. Minek okáért nagy alázatossan folyamodom Nagyságodhoz mint bizodalmas Kegyelmes Urunkhoz, hogy Isten kedvéért tekéncsc éppen megnyomorodott sorsunkot, és a földvári só proventusbúl vagy máshonét bárcsak anyira való alamisnát kcgyelmessen méltóztassék deputálni, a kivel vagy két czéllácskát restaurálhatni, és a refectoriumunkot, akiben misét mondhassunk, praedikálhassunk, és az anyaszentegyház sacramentomit adminisztrálhassunk a szegény megnyomorodott kösségnek. Azomban életünk táplálására is a simonytornyai fiscalkásbúl vagyis máshonnan valami gabona, és bor alamisnát, és egy kevés sót deputálni ha méltóztatnék, az Ur Isten megfizetne Nagyságodnak, mert csak egy befaló cíledellell sem bírunk. Melly kegyelmességéért mink is magunkot kötelezzük, hogy szent missénknek áldozattyában, és méltatlan imádságiríkban nagy hálaadó méltatlan káplányi leszünk, és maradunk.