Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)
Bencze Géza: A somogyi Kapós mente gazdálkodása a XIX. század első felében
nek, amelyek végrehajtása során az uradalmaknak megegyezésekkel, vagy anélkül sikerült megfelelő, nem mélyfekvésű legelőket szerezni (így rendezkedhetett be pl. a Schmidegg uradalom az elcserélt Szálacska puszta egészén a juhtenyésztésre). A Kapós és mellékvizeinek a rendezése az uradalmaknak tehát kétoldalúan is szolgálta a nagyarányú juhtenyésztést. Egyrészt a jobbágyokat részben kiszorították a korábbi közös legelőkről az újonnan nyert alacsonyfekvésű rétekre, legelőkre, másrészt a községenként nyert, gyakran többszáz holdas rétterülct jelentős takarmánybázist jelentett az uradalmak eleinte kizárólagos használata révén. A jelentős és biztos pénzbevételt jelentő juhtenyésztés után az uradalmi állattartásban a gazdálkodás vitelét biztosító marhatartás következett. Jelentőségét, súlyát jelentősen befolyásolta ugyan a juh szinte kizárólagos előnye, de hanyatlásról - különösen az uradalmi gazdálkodásban - nem lehetett szó. 81 A juhászat kapcsán terebélyesedő majorsági gazdálkodás nem sorvaszthatta el, mivel éppen a takarmánynövények előretörése az uradalmak vonósállományát szükségszerűen megkövetelte, a robotmunkaerő további alkalmazása mellett is. Elhanyagolása a juhászat minden áron való fejlesztése miatt tűnik fel inkább, s rideg tartásában nem történt olyan látványos változás, mint a birkatenyésztésben. A 30-as évek gyarapodó „schweitzeria" gulyái azonban már a fokozottabb gondoskodást jelzik, elsősorban a megye legjelentősebb uradalmaiban. Ekkorra már mind kiterjedtebb lett a tejelő marhák istállózó tartása, ismét csak a szántóföldi takarmánytermesztés, a rétek minőségi és mennyiségi növekedése - nem utolsósorban a legelőrendezések hatására. Nem lehetett véletlen Berki igen korai elkülönözése már 1827-ben; ezzel igyekezett elsősorban biztosítani a Schmidegg uradalom a gyorsan szaporodó birkaállománya és a nemesebb, istállózott szarvasmarhái megnövekedett takarmány- és legelőszükségletét. A fajtisztaság fenntartása érdekében az uradalom állatait elkülönítették a jobbágyokétól. Az elkülönözött legelőkön azonban a szarvasmarhákat korra és fajtára való tekintet nélkül továbbra is együtt legeltették a legtöbb helyen, csupán a fcjősállományt és esetenként a bikákat tartották állandóan istállón. A középnemesi berki uradalomban már 1823-ban számba vették az uradalom központjában elhelyezett „schweitzeriá"-t, amely már felülmúlta a csak gulyamarhának nevezett és Rákó pusztán külterjesen tartott állományt. A majorsági birtok megműveléséhez tartották az igásökröket, de ezeket az uradalom béreseinek kiadták. Nem úgy az ugyancsak igavonó lovakat, 82 amelyek egy ménesben tartva szolgálták egyrészt az igaállományt, másrészt pedig a megyében divatba jött lefuttatásokat. Ez utóbbi állomány nem lehetett kifizetődő az uradalomnak, mert 1835-ben már csak a kastély és a konyha szükségletére tartottak lovakat, viszont helyette az igénytelenebb ökörállományt kétszeresére emelték. A birkatartás tisztább jövedelmezősége érdekében felszámolták a külső gulyát, egyedül a tejéért tartott fejősmarhákat tartották meg változatlan mennyiségben. 83 A gulyaállomány felszámolását elősegítette az elkülönözöttség ténye is; az uradalom kímélni akarta saját kezelésű erdejét, s szüksége volt az istállózás miatt a szántóföldi termeivények növelésére, valamint a legelőket a birkák foglalták cl. Más Kapós menti uradalomban nem tűnik fel a tejéért tartott marha, s valószínűleg a toponári Festetits uradalmon kívül nem is igen lehetett ilyent találni. A jobbágyok marhatartásához hasonlóan a „fehér" marhák tartása még az általános. Nem fordítottak különösebb gondot az állomány elkülönítésére
