Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)
9. Lagzi István: Francia menekültek Magyarországon (Balatonbogláron) a második világháború idején (1942-1945)
nyegéből következett, hogy egyre több hangot kapott Kállay „programja": „Magyarország a Nyugat elleni háborúban nem érdekelt, a hangsúly Magyarország iszámára a Keleten folytatott háborún van . . ." 8tib A kormány előbb idézett „célkitűzéseiben" sajnos semmi lényeges változás nem történt. Sőt, a Kállay-kormány a szövetséges hatalmak felé tett közeledési kísérleteiben több - potenciálisan meglévő - lehetőséget is kihasználatlanul hagyott. A tanulmány első részében említettük, hogy a Magyarországon menedéket találó (lengyel, francia stb.) menekültek jelenléte a Kállay-kormány által kezdeményezett - nyugati orientációjú - kapcsolatteremtést elősegíthette volna, ha a kormány következetes politikát folytat. A Kállay-kormány azonban nem élt az előbbi lehetőséggel. A történeti irodalomban köztudott, hogy Kállay miniszterelnök 1943-ban több - felemás - kísérletet tett az angolszász hatalmak jóindulatának a megnyerésére, s a magyarországi német befolyás gyengítésére. Sajnos mindezek a kísérletek rendkívül sok ellentmondást tartalmaztak és távolról sem voltak egyértelműek, mert belpolitikailag haladásellenesek, reakciósak, külpolitikailag pedig szovjetellenesek voltak. A Kállay-kormány legfőbb törekvése a magyarországi társadalmi, gazdasági rendszer „megrázkódtatásmentes" átmentése volt a második világháború utáni időre. Űgy vélte, hogy Magyarország angolszász (és az angol egységekkel együtt harcoló lengyel) csapatokkal való megszállása esetén megőrizhetné társadalmi berendezkedését. A Kállay-kormány - egy eleve kudarcra ítélt - „új politikai irányvonal" sikerének reményében (Mussolini bukása után) Apor vatikáni magyar követ útján összeköttetésbe lépett a Badoglio-kormány külügyminiszterével. Apor követ megállapodott abban, a megváltozott olasz viszonyok ellenére ,,. . . a két ország között változatlan marad a barátság . . ." és a két kormány kölcsönösen támogatja egymást ,, . . . egy (a háborúból) kivezető út keresésében." 8 ' Kállay azonban végüiis nem követte az „olasz példát", bár továbbra is folytatta „tapogatózását" a nyugati hatalmak felé. 88 Kállay különböző közvetítők útján tárgyalásokat kezdeményezett az angol, amerikai, sőt a szovjet kormánymegbízottakkal is. 8l) A kapcsolatfelvételt - potenciálisan - megkönnyítette a Magyarországon élő közel száz fő angol, a mintegy ezer fő francia és a 35 ezer főre tehető lengyel katonai, valamint polgári menekült jelenléte. Kállay 1944 tavaszán (tekintettel a szovjet katonai győzelmekre!) sürgette a szövetséges (angolszász) hatlamakhoz való közeledést. Angol és amerikai megbízottak érkeztek a Dunántúlra, de tevékenységük - más eleve kudarcra ítélt kísérletekkel együtt - eredménytelen maradt, maga az ún. Kállayféle „hintapolitika" is csődöt mondott. 90 [A franciák jelenléte végsősoron nem befolyásolta (a Németországhoz fűződő szoros katonai és politikai szövetség miatt nem is befolyásolhatta) a második világháború alatti magyar külpolitika irányvonalát, hiszen az elsősorban a reakciós társadalmi berendezkedésből törvényszerűen adódott, meghatározott volt. A francia menekültek jelenléte azonban lényegesen több volt mint színes epizód, több volt mint egy érdekes és ellentmondásos jelenség. A francia menekültek legjobbjai - mint látni fogjuk - résztvettek Magyarország felszabadításában, a német és a magyar fasizmus megdöntésében.] A franciák életében és megélhetésében Magyarország német megszállása jelentős változást hozott. Mindenekelőtt üldözés várt a vidéken élő, egyéni munkavállaló franciákra, de a más nemzetiségű menekültekre is. 91 Magyarország német megszállása után sorra megszüntették a „liberális" (azaz nem nyilas és szél-
