Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

7. Tóth Tibor: A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban

a ködös táviatokban voltak. Jellemző volt egyébként ugyanezekben az években a bérfelhasználás alakulása is: konvenció napszám 1848. 1849. 1850. 1851. 22 234.08 frt. 8 503,47 frt. 8 092,20 frt. 6 405,30 frt. 9 133,27 frt. 2 322,55 frt: 2 238,18 frt. 2 245,56 frt. Anélkül, hogy a bevételek és a ráfordítások ill. a bérfelhasználás alakulását részletesen elemeznénk, a visszaesést mindenképpen megállapíthatjuk. Nyilvánvaló, hogy a jelentkező nehézségek megoldása csak egy esetleg korábban képzett tartalék gyors felhasználásával, vagy megfelelő források előteremtésével volt elképzelhető. Emellett természetesen keresni kellett a belső erőforrásokat is. Ha az üzem belső viszonyait tekintjük, azt nyilvánvalóan látnunk kell, hogy a termelés objektív (technológiai) és szubjektív (személyi) feltételei olyan adottságok voltak, amelyek az adott időszaktól sok szempontból alapvetően eltérő körülmények között jöttek létre. A fentebb már idézett 1849-es általános utasítás ezt világosan ki is jelentette. Az 1855-ös általános rendelet pedig így írta: ,,. . . a' földnek bőségében ugyan vagyunk, de ha ez kellően nem míveltetik, mint a' tapasztalás mutatja, várt gyümölcsre nem számíthatunk."

20 Kétségtelenül az idézetben foglaltak az alapproblémák egyikére utaltak. Az 1853-as év rossz zárást Dornay kormányzó a rossz terméssel és a „birkák elaljasodásával" indokolta. Ugyanekkor pl. hiába sürgette a takarmánytermelés kiszélesítését, a tisztek egyikenmásika e kérdéskör kapcsán abszolút tájékozatlanságot mutatott.

26 Ha bármely, a hatodik évtizedre eső tetszőleges évet kiválasztva, a munkák menetét összehasonlítjuk, mondjuk valamelyik 15 — 20 évvel korábbi időszakkal, a robotosokra vonatkoztatott megjegyzések elmaradásától eltekintve szinte csak a jegyzőkönyvek datálása tanúskodik az eltelt időről, tartalmi változás úgyszólván nem volt. Ha ennek a változatlanságnak az okát keressük, tulajdonképpen két gyökeret találunk. Ezek egyike obektíve a már többször szóbahozott pénzhiány volt, szubjektíve pedig a kezelőszemélyzet, hogy úgy mondjuk, szakmai elégtelensége. Az 1854-es általános rendelet ez utóbbi tényezőt, ,,a' jószág tisztikaránál, a' szükségelt szorgalom, kötelességének lelkiismeretes kezelése, s a' nagyon szükséges tudomány" hiányát pl. hangsúlyozottan tette azért felelőssé, hogy a rendkormány a jövedelmet illető „reménylendő számolásának egy ötödében legkártékonyabban meghiúsítatott."

27 Jellemző módon egyébként a tisztikar kellő szakmai felkészültségének a biztosítására irányuló szándék, azaz az üzemvezetésnek, mint feltétlen jövedelemfokozó tényezőnek a felhasználását célzó törekvés az egész korszakra általában jellemző volt, és ezért az uradalom az áldozatokat sem sajnálta.

28 A tiszti rátermettség, a gazdasági gondolkodás problémáit korántsem lezárva, ide kell kapcsolnunk az egyéb belső erőforrások kérdését is. Különösebb részletezés nélkül arra kell választ kapnunk, hogy az 50-es évek általános értékesítési lehetőségei között az uradalom hogyan tudott alkalmazkodni. Alapvető kérdés volt ez, hiszen egyik oldalról gondot okoztak a mindennapok kifizetései is, más oldalról viszont 1854-ben a Rend 34000 frt államkölcsönt volt kénytelen vállalni.

29 A belső felhalmozás lehetőségének a kérdése egyébként fölöttébb sok tisztázandó problémát vet fel, ehelyütt azonban ezek egyikébe sem bonyolódunk