Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)
7. Tóth Tibor: A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban
bele. Azt azonban a továbbiak érdekében is le kell szögeznünk, hogy az 50-60-as évek konjunkturális lehetőségeit az uradalom vajmi kevéssé tudta csak kihasználni. Ennek az alapoka pedig abban volt keresendő, hogy a minőségileg nagyon alacsony szintű termékekre irányuló amúgy is gyenge kereslet mellett az állattenyésztés kielégítendő takarmányigényei, tekintve a növénytermesztés alacsony hozamait, az áruba bocsátható termékek abszolút mennyiségét is csökkentette. 1853-ban, 1858-ban, 1861-ben - az éveket véletlenszerűen választottuk ki egyformán hangzott a panasz a termékek minőségére és a mennyiségre is. 30 Kézenfekvő volt, hogy a termékmennyiség növelése az extenzív termelésbővítés útján történjen, és éppen ez tette a jobbágyfelszabadítás utáni első másfél-két évtizedet uradalmunkban is a viszonylag jelentős művelési ágváltozások időszakává. Ez a „megoldás" azonban már kezdettől fogva, és hosszú időre meghatározóan is, olyan kettős ellentmondást támasztott, melyek érvényesülése szinte alapvetően határozta meg a következő évtizedek egész fejlődését. Elsősorban arról a növénytermelés és az állattenyésztés vertikumának jellemző technológiai kapcsolatrendszere nagyon fejletlen volt, az állattenyésztés határozottan „monokultúrás", juhászatcentrikus volt. A piaci 'kapcsolatokhoz való igazodásra irányuló törekvések eredményeként bekövetkező művelési ágmódosulások tehát szükségszerűen az állattenyésztési profil átalakulásához, majd szélesedéséhez vezettek, amely viszont a növénytermelési struktúra másodlagos átalakulását úgy hozta magával, hogy egyúttal elvileg még sürgetőbbé tette az állattenyésztési struktúra tőkeigényes továbbfejlesztését. A kifogásolható mennyiségű és minőségű termékelőállítás és a piaci kapcsolatok kiépítésére irányuló növekvő kényszer közti feszültség másodlagosan, de a fentebb jelzett technológiai kapcsolatokkal egyenértékűen felvetette a növekvő munkaerő (forgótőke) és eszközkészlet (holtleltári, ill. ezen át az anyagköltségek) problémáit. Ezzel aztán a kör be is záródott, mégpedig „ördögi módon", ugyanis nagyon leegyszerűtve az egész folyamatot, arról volt szó, hogy a fejlesztéshez szükséges belső erőforrások állandó fejlesztése nem volt megoldva. A kialakult „bűvös kör" nyilvánvalóan nemcsak a mernyei uradalom gondja volt, amint ezt a bérleti rendszer kiszélesedése is mutatja. 31 A bérletet illető meggondolások - már ami a nagvbérleteket illeti - uradalmunk tulajdonosaitól sem voltak idegenek. 1854-ben és után is a két, viszonylag kisebb jelentőségű kerület, Őszöd és Dobsza bérbeadása többször is felvetődött, 32 Várongot pedig 1863-ban 10 évre bérbe is adták. Hogy a nagybérleti rendszer uradalmunkban miért nem vált általánossá, az megint egy olyan kérdés, melynek megválaszolására majd a maga keretei között lesz mód, itt a kérdést csak az adott üzemcsoport vezetésének a problémájaként vetjük fel. Előbb azonban még ide kell csatolnunk azoknak a földeknek a kérdését is, amelyek nem az előbbi bérlettípusba tartoztak, de szintén jelentős tőkemobilizáló szerepük volt. A részesművelés alatt álló földekre gondolunk itt, továbbá a kisbérletekre. Ez utóbbiak szerepe jelentéktelen volt, mennyiségük a hasznosított területek 1,5%-át sohascem haladták felül, a részesművelés kérdése azonban annál érdekesebb volt. 33 Arról van ugyanis szó, hogy uradalmunkban a részesművelés szinte standardizál lt határhasználati formaként rögződött, amennyiben az egész vizsgált korszakban az átlagos 1100 k. holdtól a legnagyobb eltérés +15-18% volt.
