Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Csorba Csaba: Erődített és várrá alakított kolosorok a Dél-Dunántúl török kori végvári rendszerében
A dél-dunántúli erődített kolostorok közül az 1550-es években Tihany és Zalavár játszotta a legjelentősebb szerepet. Tihany kapitánya 1554-től Takaró Mihály volt, aki mindent megtett azért, hogy az elhanyagolt erősséget védhető állapotba helyezze. Odakerülésekor csak 10 szakállas puska képezte a „tűzerőt", de így is sikerült visszaverni az 1554. november 7-én éjféltől hajnali 4-ig tartó török ostromot. 70 Talán ez a tény is közrejátszott abban, hogy a császári hadvezetés rádöbbent a végház fontosságára és 15 54-15 58 között - Takaró Mihály számadásai szerint - minden évben dolgoztak a vár építésén, melyben ekkor már nem volt egyházi élet. 71 De azért még 1558-ban sem volt kielégítőnek mondható korántsem a helyzet. A kamara utasítására kiküldött királyi biztos, Pesti Bornemissza Ferenc vizsgálta felül az erődítéseket, s fennmaradt részletes írásos beszámolója is erről. Eszerint a várfal egy része ledőlt, igaz, ezt megújították, kívül földtöltéssel és az árok szélesítésével. De mégis nagyon gyenge a végház, ezért Bornemissza két bástya építését javasolta, egyet a Balaton, egyet a mezőség felől, vagy a végház lerombolását. 72 De nem bontották le, őrsége, mely csak 40 huszár és 50 darabont volt 1556-ban, még másfél évszázadon át híven kitartott, megvédte Tihanyt. Zalavár hadiszerek tekintetében fölülmúlta Tihanyt. Az 1553. évi leltár szerint 2 vastarack, 1 vas haubic, 5 3 szakállas puska, 1 réz és egy törött puska volt benne, viszont lőszer kevés. Volt belső és külső kapuja, 3 bástyája. A belső kaput egy kétkerekű sugárágyú, a külsőt 9 vas szakállaspuska védte.' 3 De sokkal szemléletesebb ennél az a kép, melyet Mezőlaky Ferenc 1557. november 6-án Csányi Ákoshoz írt levele mutat be: „magas falban soha vékony rakást nem láttam, mint a várnak napenyészetről való fala . . . ezt a falat elhányatnám, két vagy három annyi temérdeken rakatnám; a bástyát is el kellene hányni és temérdek fallal megrakni ; mikor ezek elkészülnének, aztán erős lenne a vár . . . A vékony kőfal fundamentumából kidőle; a kapu mellett egy kicsiny része marada meg, addig mind eldőlt. Soha kőfalnak hitványabb fundamentumát nem láttam, mint ennek volt. . . mind éjjel-nappal, kézzel-lábbal érette leszek; palánkkal e héten . . . megcsináltatom . . . úgy rakatom meg, hogy ítélet napjáig el nem dől... A várnak többi körül való falai nem félelmesek, csak a szentegyház sanctuariuma és a fölötte való magas kőfal igen hasadozott. . . Ha a szentegyház romlott volna el, azt a várban belül esztendőnkint csináltathatta volna az ember, jóllehet fölszél felől meglátja kegyelmed, mely házat temérdek kőfallal rakattam mellette, hogy azt vélem, oda a felé el nem dől. . . senkiét meg nem kímélhetem a palánk csinálására; itt a körülvaló falukat mind rá üzentem . . . szinte, mert kellemetes a külső palánk, mely sokáig és nehezen készüle meg . . ," 74 Az 1560-as években újabb erődített kolostorok jelentek meg a színen. Keszthelyt 1550 körül elhagyták a ferencesek, az erősség végérvényesen várrá alakult. 75 Délebbre Szentjakab (= Zselicszentjakab) viszont már 1561-ben a török kézre került várak között szerepelt. Kaposvár eleste után érthető, hogy nem sokáig tarthatta magát. 76 Ugyancsak 1561-ből való első adatunk a dömölki bencés apátság erődítettségéről. A rendház mintegy Sárvár elővára lett. Zárka Pál 1561. augusztus 3-án, Dömölkön írt levelében a következőket találjuk: ,, . . . Ennek is az Döméiknek volna valami kicsin erőssége, csak az héja vagyon, hogy három, vagy négy szakállas kelene bele, hogy hamarébb hírt tehetnének belőle, mert inneid (sic!) hamaréb lehetne az hírtétel, hallatósb it Sárvár felé. . ." 77
