Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Szili Ferenc: Az 1905-1906. évi kormányzati válság hatása és következménye Somogyban
A törvényhatósági bizottság a belügyminiszteri leirat megvitatását valóban elhalasztotta, ezzel mintegy kinyilvánította békés szándékát és érezni lehetett, hogy a „nemzeti ellenállás" mielőbbi befejezését kívánja. Széchenyi Aladár az 50-es bizottság egyik prominens tagja „az állandó választmány határozatát nemcsak végzetes gyengeségnek, hanem határozott meghátrálásnak tekinti, mellyel a nemzeti ügynek kiszámíthatatlan kárt okoznának". 36 A továbbiakban pedig azt javasolta, hogy az „alkotmányvédelemre" vonatkozó eddig hozott összes határozatot a legnagyobb eréllyel tartsák fenn, a belügyminiszter megsemmisítő leiratát pedig helyezzék irattárba. Ugyanakkor beszédében arra is rámutatott, hogy a Somogy megyei nagybirtokos osztály, nyilvánvalóan a zavaros politikai helyzet, valamint a felszínre törő társadalmi feszültségek - gondolunk itt az arató és cselédmozgalmakra - hatására a megegyezést keresi. A fentiek igazolására Széchenyi Aladárt idézzük: „Szégyenpír futja el arcomat és kimondhatatlan fájdalom fogja el keblemet midőn látom és tapasztalom, hogy vármegyénk legnagyobb urai, leggazdagabb birtokosai nemzeti küzdelmünktől teljesen távol tartják magukat, sőt mi több annál azáltal, hogy közöttük sokan fizetik állami adójukat, egyenesen támogatják a hazaáruló törvénytelen kormány sáfárkodását." 37 A választmány végül is engedett az 50-es „alkotmányvédő" bizottság pressziójának, még mindig nem mert nyíltan vele szembehelyezkedni. Ilyen szituációban Tallián Gyula főispán helyzetét tarthatatlannak vélve 1906. február 10-én lemondott állásáról, elhatározását az alábbiakkal indokolva: „Mert az utolsó idők izgalmai idegrendszeremet teljesen megörletvén, a napirenden lévő izgalmas tárgyalások vezetésére kellő megnyugodtsággal többé nem birok vagy többé működésem a közügyre nézve sikerrel nem bíztat, sőt arra csak hátránnyal járhat." 38 Ez a lemondás egyúttal azt is jelentette, hogy a kormánybiztosi kinevezés Somogyban a közeljövőben napirendre kerülhet. Éppen ezért Gabsovits Károly 1906. február 27-én értekezletet tartott a megye szolgabíráínák, amelyre meghívtak több tisztviselőt és Kaposvár polgármesterét. Az értekezletet az „alkotmányvédelmi" bizottság megkerülésével hívták össze, ahol a tisztviselők helyzetét vitatták meg. A vita középpontjában az állt, hogy engedelmeskedjenek-e továbbra is a vármegyei közgyűlés határozatainak, vagy pedig a belügyminiszter rendeleteit vegyék figyelembe? Végül is abban állapodtak meg, hogy egyelőre nem döntenek, megvárják a márciusi rendkívüli közgyűlés határozatát. A tisztviselők kétségkívül válságos helyzetbe kerültek, mert a „jóléti bizottság" márciusban már csak a választott tisztviselők fizetését tudta folyósítani. „ A kinevezett kisebb tisztviselők, kiknek az ellenállásban csak annyi részük van, hogy kötelesek főnökeiknek engedelmeskedni, koplalhatnak, éhezhetnek és ordítva alamizsnáért könyöröghetnek azoknak, akiknek kenyerét kényszerűségből, szolgai alázatosságból dobta el magától" írta a Somogyvármegye. 39 Majd arról is értesülhettek az olvasók, hogy „Somogy vármegye közigazgatási tisztviselőinek a száma 115 fő és ebből csak egy kis része a választott tisztviselők, mintegy 39-en kapták meg az illetményüket." 40 Ilyen belső feszültség közepette hívták össze 1906. március 5-én a törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlését, amelyen a további ellenállást
