Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Szili Ferenc: Az 1905-1906. évi kormányzati válság hatása és következménye Somogyban

volt nemesi tulajdonban, tehát a nagyüzemi kategóriához tartozott, addig a job­bágy-paraszti tulajdonban csak 43,2 %. A nagyüzem szántóterületének a fölénye azonban csak látszólagos, mivel a kategóriákon belüli arányokat vizsgálva kitűnik, hogy az arány fordított: a 100 kat. holdon aluli kategóriákban a paraszti-kisüzem szántóterületének a részesedé­se 47,2 %-os, míg a nemesi-nagyüzemekben csupán 29 %. A statisztikai kimuta­tás adataiból az is kitűnik, hogy a jelentős élőmunkaerőt igénylő művelési ágak: nevezetesen a szántó, a kert és a belsőtelek, valamint a szőlőművelés a kisüzemen belül intenzívebb és arányaiban nagyobb, az erdő, a legelő, a nádas-bozót és a földadó alá nem eső terület pedig a nagyüzemnél jelentősebb. Mindez távlatai­ban azt jelenti, hogy a kisüzem fejlesztésének egyedüli reális útja csak az inten­zitás növelése lehet, míg a nagyüzemen belül - az addig kihasználatlan területek hasznosításával - az extenzív fejlesztés lehetősége is adott. Összességében világossá vált számunkra az 1848-as Somogy megyei me­zőgazdaság külterjes jellege, mivel a két kategória összetevőit vizsgálva kitűnik, hogy a szántóterület 34,8 %-a, a kert és belsőség 2,6 %-a, a szőlő és szőlőalj 3,7 %-a, a munkaigényesség szempontjából jelentéktelen rét 10,4 %-a, a legelő 11,9%-a, az erdő 30,1%-a, a nádas és bozót 3,5%-a, a földadó alá nem eső te­rület pedig 3%-a az összterületnek. Az 1895-ös üzemstatisztikai adatok pedig azt bizonyították a számunkra, hogy a birtokkategóriák arányában minimális változás sem következett be a me­gyében, mivel a kategóriák százalékos aránya az 1848-as arányokkal szinte azo­nosnak mondhatók. A birtokkategóriák statikus állapotából szinte szükségszerűen következett, hogy a paraszti-kisüzem a kapitalista igényeknek - ilyen feudális tehertétellel - csak egy esetben tudott eleget tenni, hogy az adott lehetőségen be­lül a leggazdaságosabban termelt. A fentieket az 1895-ös mezőgazdasági üzemstatisztikák is igazolják. A 100 kat. holdon aluli összterületek 74,2 %-a szántó volt a megyében, ami az 1848-as 47,2 %-oshoz viszonyítva jelentős növekedésnek látszik. De szembetűnő a legelő, az erdő és a szőlő csökkenése is. Amíg az első kettő az extenzív terjeszkedés hatására, addig a szőlőművelés a filoxéra pusztítá­sa következtében lett százalékos arányban kevesebb. A nagyüzemen belül is je­lentős változásokat figyelhettünk meg, elsősorban a szántóterület növekedése volt a szembetűnő 45,8 %. Az erdőnél ugyanakkor jelentős csökkenés mutatkozott, mi­vel 1848-ban még 41,6%, 1895-ben pedig csupán 26,8% volt az arány. Bár az 1848-ra kialakult tulajdonviszonyok még 1895 után is tovább él­nek, mégis elmondhatjuk, hogy - a kiegyezés utáni évtizedeket - a mezőgazda­ság tőkés átalakulásának legdinamikusabb szakaszának lehet tekinteni. A gabonakonjunktúra következményeként kibontakozó extenzív terjeszke­dés a nagyüzemet érintette elsődlegesen, de az agrárválság utáni időszak, a nagy és a kisüzemet egyaránt átalakította. Lenin szerint „a kapitalizmus teremtette konkurencia és a földművelőknek a világpiactól való függése szükségszerűvé tet­te a technika átalakítását, s a gabonaárak esése különösen fokozta ezt a szükség­szerűséget". 2 Összességében láthatjuk, hogy a század végén a mezőgazdaságon be­lül a két fejlődési modell - a kis- és a nagyüzem - élesen elválik egymástól, mindegyik a maga konstrukcióján belül fejlődik, vagy stagnál az 1945-ös föld­osztásig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom