Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Takács Éva: Adatok az állami erdészeti igazgatás első korszakának a történetéhez (Az 1879:30. tc. és végrehajtása Somogyban)
hogy a magánerdőket nem számítva - melyekről az Erdőtörvényben határozott intézkedés nem történt - a megye területén lévő erdők jelentős hányadánál csaknem 10%-ánál 3 '' - még a törvény életbelépése után tíz évvel sem folytattak rendszeres gazdálkodást. Ennek okait részben 30 abban kereshetjük, hogy az erdőbirtokosok az adminisztratív megkötöttségek miatt közvetlenül is anyagi hátrányt szenvedtek kvalifikált erdőtiszteket kellett fogadniuk, s költséges üzemterveket készíttetniük 3 ' és a későbbiekben is csak az üzemtervben előírt keretek között gazdálkodhattak, legtöbben minden eszközzel igyekeztek elodázni az üzemtervek elkészítését, vagy teljesen kibújni az üzemtervi kezelés kötelezettsége alól. Ehhez a lehetőséget elsődlegesen maga az Erdőtörvény adta a birtokosok kezébe, amennyiben kimondta, hogy az üzemtervi kezelés csak abban az esetben vonatkozik a közbirtokossági erdőkre ,,míg azok közösen használtatnak." 38 Adva volt tehát a megoldás : csak fel kellett osztani a közösen használt erdőket, s azok máris mentesültek az üzemtervi kezelés alól. Ilyen törekvésekkel gyakran találkoztunk annak ellenére, hogy 1882-ben napvilágot látott a 19 416. számú miniszteri rendelet „a volt úrbéresek és zsellérek erdeinek a fel nem oszthatása és a közös kezelés ügyében". De ismertek voltak a „korlátolt forgalmú erdők megbontására és magánkezekbe juttatására irányuló . . . törekvések, üzérkedések, színleges eladások és a törvény kijátszását célzó egyéb visszaélések is. 39 S bármilyen furcsán hangzik, maga az erdészeti igazgatás is sok lehetőséget nyújtott az időhúzáshoz, a kibúvók megtalálásához. Egyik legfőbb hibája a bürokratizmus, a határozottság hiánya, az ügyek hosszadalmas és nehézkes kezelése volt. Egy-egy ügyirat gyakran háromszor-négyszer is megtette az utat a közigazgatási bizottságtól a miniszterig anélkül, hogy közben bárminemű intézkedés történt volna. A vitás eseteknél azután ideiglenes határidőt tűztek ki az üzemtervek beterjesztésére, amit csaknem korlátlanul hosszabbíthattak meg, vagy ideiglenes üzemtervet készíthettek. Néha az erdőgazdálkodási szempontokat is figyelmen kívül hagyva ragaszkodtak a törvény betűihez, máskor pedig indokolatlannak látszó engedményeket tettek. Ahhoz, hogy meggyőződhessünk az erdészet-igazgatási rendszer nehézkességéről, elegendő csupán egyetlen ügyet kiemelni a közigazgatási erdészeti bizottság iratai közül. Egyetlen ügy kapcsán is láthatjuk, hogyan vezetett az egységes koncepció és az összehangolt tevékenység hiánya az egymásnak ellentmondó intézkedésekhez s hogyan nyújtott lehetőséget az Erdőtörvény foganatosításának az elodázásához. A szóban forgó ügy a böhönyei volt úrbéresek erdejével kapcsolatos. S mivel az üzemtervi kezelés körüli huzavona közel két évtizedig elhúzódott, az ügy kapcsán egyebek mellett megfigyehetjük az erdészeti igazgatás mechanizmusában a volt úrbéres közbirtokossági erdők állami kezelésbe vételével bekövetkezett változást is. Mint tudjuk, az Erdőtörvény kötelezően előírta, hogy a 17. §-ban megnevezett erdők birtokosai, így a volt úrbéres jobbágyok és zsellérek is - a törvény életbe lépése után öt évvel kötelesek elkészíttetni erdejük rendszeres gazdasági üzemtervét. A böhönyei volt úrbéresek tulajdonában azonban csak a legelőilletőség fejében kiadott fás, ligetes terület mutatkozott alkalmasnak a rendszc-
