Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt

tán híres dörgicsei borászatnak ekkor még a nyomai sem voltak meg, a célszerű szőlészet csak a XX. század utolsó harmadában indult meg uradalomszerte. A szőlőben folyó munkát mindezek ellenére az uradalom kezdettől fogva nagyon gondosan igyekezett megszervezni. A rendszeres trágyázás kérdése szinte sohasem hiányzott a téli tisztiértekezletek napirendjéről. Hasonlóképpen az állo­mány fiatalítása is állandó feladat volt. A fiatalítás és a pótlás szinte kizárólag porhéjas készítéssel, illetve az elöregedett, de még termőképes tőkék ledöntésével történt. A fajtajelleg alakítására vonatkozó rendelkezésekről csak egy esetben tu­dunk, 1829-ben a dörgicsei agyagliki szőlőben Homokról odakerülő „bajoros" szőlőnek nevezett (talán rajnai rizling?) gyökeres vesszőt raktak el. 12 '­1 A bor és a pálinka eladásából befolyt jövedelmek alakulását tekintve ­1809-1843 között az évi összes bevételből a bor- és a pálinkaértékesítés a gabona és a gyapjúeladás után sorrendben a harmadik bevételi forrás volt - az urada­lomnak a szőlészet és a borászat kapcsán megnyilvánuló érdekeltsége nyilvánvaló volt. Az uradalomhoz tartozó mintegy negyedszáz községből összesen kilenc falu­nak volt szőleje, a többi község italfogyasztása tehát az uradalmi borok számára állandó piacot biztosított. Olyannyira igaz volt ez, hogy a szőlőtermő vidékektől távol eső Nagydobszán, Kisdobszán és Pettenden, de még a homoki szőlőkhöz közel fekvő Göllén is a 20-as évek végéig a kocsmákat kellő uradalmi borkészlet hiányában vásárolt és akónként 2 forint nyereséggel kimért borokkal látták el. 128 A borral kapcsolatos minőségi panaszok mellett nyilván ez a jogilag is jól körül­bástyázott biztos piac eredményezte, hogy a reformkor egész időszakában a távol­sági borkereskedelemben való uradalmi részvételről nem tudunk. A szüret és a borkezelés körüli tennivalókat szabályozó rendelkezések már szinte kezdettől fogva elrendelték a fehér és a vörösborok külön történő keze­lését. Egyébként az uradalom elsősorban a fehérborokat adó szőlőket telepítette, a kevésbé kényes vörösborok - a dézsma zöme - inkább a jobbágyszőlőkön ter­mett. A kétféle bor külön kezelése már a szüretnél megkezdődött. A fehér szőlőt a szüretkor zsákban azonnal megtaposták, és a mustot hordóba eregették. A vö­rösbort adó szőlőket ellenben összetörve, kádban kaccson érlelték 8 napig, és csak utána következett a préselés. 12 ' A fehérbort egyszer, esetleg kétszer fejtették, a vörösbort egynél sohasem többször. Az edényeknek a nyilván kifogásolható tisztasága, de a tárolóhelyeknek az alkalmatlansága is - a megengedettnél nagyobb hőingadozásra gondolunk ­okozta, hogy a bor gyakran megromlott, különösen a cukrosabb fehérborok má­sodszor, sőt harmadszor is forrásba jöttek, megnyúlosodtak. Meglehetősen gya­koriak az olyan utalások, amelyek a megfordult, megnyúlósodott borok árának a leszállításáról, vagy a belőle történő pálinkafőzésről intézkedtek. 128 A szőlészet kapcsolt részeként a gyümölcstermesztésről is a források már szinte a kezdettől megemlékeznek. Az ebből származó bevételeket ugyan az össze­sítő számadások csak a szőlészet részeként tárgyalják, az azonban nyilvánvaló, hogy ami jelentősége a gyümölcstermesztésnek volt, az elsősorban a szeszfőzés szempontjából volt érdekes, forrása pedig a jobbágyi járadék volt. Az uradalom szeleiben - amennyiben megállapítható - főleg őszibarack és szilvatermelés járta, és a jobbágyok gyümölcstermelése is elsősorban csak nyári, legfeljebb asza­lással tartósítható termékeket adott. Intenzívebb uradalmi telepítésről csak két alkalommal szereztünk tudomást, 1829-ben őszödön 60, 1830-ban Dobszán 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom