Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt

általános, ettől fogva egységesen bevezették a szárazbirkásságot.

90 1837-ben pedig a Károlyi uradalmakból éppen a juhászati szakismeretei miatt Mernyére hívott Dobrády János tiszttartó egy hosszabb lélegzetű utasításban szabályozta azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyek a juhtartást és a gyapjúkészítést meghatározták."' Az egykori publicisztika alapos ismeretét

98 és a jelentős gyakorlatot mutató munka rendkívül részletezően tárgyalta mindazokat az ismereteket, amelyeket elengedhetetlenül fontosnak ítélt, ugyanekkor sok utalással módot adott az uradalom tartási viszonyainak a megismerésére is. Mindenekelőtt ivar és kor szerint most szétválasztották az eddig együtt legeltetett nyájakat, a csoportoknak a határ különböző részein külön-külön legelő területeket jelöltek ki, de mindig a legjobb legelőket. A különválasztott nyájak őrzőitől határozottan megkövetelték a legelők koppelszerű használatát, szigorúan kijelölve a hetenként legeltethető terület határait. A legeltetést Dombrády rendkívül fontosnak tartotta, ami az állomány fentebb részletezett fajtaösszetételét tekintve helyes is volt. A ridegállat teljes istállózása - aminek Wittmann Antal személyében tekintélyes pártfogója is akadt

99 - gazdaságtalan és egészségügyi szempotból célszerűtlen is lett volna. A Dombrády-féle utasítás éppen e felismerés miatt döntött a tavaszinyári-őszi jó legelőntartás -, illetve a gondos teleltetés megtervezése mellett. Télen az állatokat akolban tartották, amely elé karámot építettek, hogy alkalmas időben az állatok a leszórt szalmán rágódhassanak, s ezzel a trágyát is szaporítsák. A téli takarmány ad libitum szalma volt és darabonként 0,5-0,7 font széna. Ez utóbbi adagját a tél vége felé 1-1,5 fontig emelték. A kosok csak szénát kaptak 1,5-3 fontos napi adagokban. Az anyák a szálastakarmányon kívül 500 darabonként 6-8 mérő leszelt burgonya és szecskakeveréket kaptak, elléskor ehhez az adaghoz még 1-1,5 mérő zabot is kevertek. A bárányok a széna legjavát és naponként zabot kaptak. A takarmányozást végül a 3-4 naponkénti sózás egészítette ki. A hasonló alapossággal szabályozott hágatásnak két fő alapgondolata volt, szigorúan tilos volt a fedeztetési tábla előírásaitól eltérni, illetve fedeztetésre csak kifogástalan állapotban lévő állatok kerülhettek. A munka legrészletezőbben az állategészségügy kérdéseivel foglalkozott. Ténylegesen c ponton rendkívül sok gondja is volt az uradalomnak. A meg-megújuló himlőjárványok mellett a rossz legelők mételye, az alkalmatlan tartási feltételek miatt az elhullás jelentős volt. 1841 júliusában, egy hónap alatt pl. az állomány i%-a hullott el, holott az igazán veszélyes időszakok a koratavaszi és a késő őszi hónapok voltak.

19(1 Az uradalomban legkorábban a himlőt tudták lebírni, a 20-as évektől a himlőgyanús megbetegedések már nem fordultak elő. A szérumkészítés helye évtizedeken át a készítés ismert módja miatt a többi uradalmi kerülettől távol eső Őszöd volt. A többi betegséggel viszont - ha megakadályozásuk a vasszigorral megkövetelt hygiéniával nem volt megoldható -, tehetetlenek voltak. Az alkalmazott gyógymódok, a használt mixtúrák legalább is hatástalannak bizonyultak, sőt a lépfene érvágással történő gyógyítása kint a legelőkön egyenesen a járvány terjedését szolgálta. A gyógyj aval latok közül végül is - ezt maga Dombrády is megállapította -, a hygienes preventió és a fertőző lánc megszakítása bizonyult a legeredményesebbnek.