Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt
híres electorál-negretti tenyészete, amelynek gyapját még az 1900-as párizsi világkiállításon is aranyéremre méltónak ítélték. Az természetesen már a számszerű adatokból is látszik, hogy teljes fajtaváltásról szó sem lehetett. A telivér tenyésztés kialakítása mellett tehát változatlan kellett törődni a parlagi juh tartásával is. A már említett apaállatvásárlások nemesítő hatása mellett a törődés jelei voltak az 1828-tól évenként megtartott júliusi mustrálások is. A mustrálás kezdetben nagyon drasztikus volt, és ez az állományra nyilván rá is fért. Pár évi következetes szigor után sikerült elérni, hogy az uradalom rackaállománya a lehetőségekhez képest egész magas nívóra emelkedett. A rendszeres selejtezés mellett egyébként ugyan ezt a célt szolgálták az 1833-tól kezdve készített, a mustrálás eredményeihez igazodó fedeztető táblák, illetve az, hogy - ahol a kellő ivararányok (1:13-15) nem voltak biztosíthatók ott a szabadhágatást a kézihágatással kombinálva alkalmazták. 93 Ahhoz azonban, hogy az állománynemesítő, javító munka eredményes is legyen, sem az anyagi áldozat, sem a gondos válogatás nem volt elég. Ha a tartási körülmények nem voltak megfelelőek, a szinte kincsként őrzött állat vagy elhullott, vagy egy-két fialás után a szaporulat a törzsanyagnak már csak gyönge mása volt. 9 ' 1 Hogy ezt a meglehetősen általános minőségromlást el lehessen kerülni, nagyon határozottan szabályozni kellet a juhászat kezelésének a rendjét. 1809-ben az uradalmat házi kezelésbe venni óhajtó új tulajdonosok a gazdaságot a gazdasági épületeknek szinte a teljes hiányával kényszerültek elfoglalni. Ettől is, no meg az állomány rideg jellegétől is függött, hogy a már jól begyakorolt tartástechnológián lényegében egy-másfél évtizeden át nem változtattak. Az áprilistól néha november közepéig tartó legelőjárás - nyaratszaka az esős napokat az állatok a legelőn felállított leveles színekben töltötték - télen a szalmatetős, boronafalú hodályokban való tartás; e kettő jellemezte a juhászatot. Némi változást csak a szeptember végi - október eleji - egyébként nagyon kései -, hágatás, a februári elletés, a júniusi úsztatás és nyírás jelentett. A takarmányozás is egyszerű volt. Legelőn járáskor az állatok csak esős napokon jutottak szálastakarmányhoz. Télen az ürük eledele a zabszalma, a vemhes és a fias anyáké a rázott, illetve - fialás után - parlagszéna és némi zababrak volt. A választós bárányok sarjút kaptak, a kosok csak a hágatás előtti két hétben és a hágatás alatt kaptak zababrakot. Ahogy nemesedett, javult az állomány, ahogy növekedett annak értéke, úgy fordítottak egyre nagyobb gondot a tartási feltételek és módok javítására. Mindenek előtt biztosítaniuk kellett a „technológiai burkot", a kellő épületfelszerelést. Már 1818-ban elkezdték uradalomszerte az új aklok építését, de választóvonalnak igazán csak az 1822-es év látszik. Ettől fogva a juhállomány elhelyezésével kapcsolatos költségek szinte állandó számadási tételt jelentettek. 1809-1819 között még évi átlagban 348 forint 31 5/8 krajcárt, 1820/30 között már átlagosan évi 881 forint 5 krajcárt fizettek ki a juhászati épületiéi tár fejlesztésének a céljaira. 1825-ben olyan értelmű rendelkezést hoztak, hogy ahol kő vagy tégla található, a jövőben az aklokat ezekből kell építeni. A juhászat nagy felvirágzásának idején, 1832-43 között a vele kapcsolatos épületberuházások 63 748 forintot tettek ki, az összes építkezésre fordított kiadások 25,3%-át. 95 A juhtenyésztés átalakulása - mint az építkezés gyarapításán is látszik megkövetelte az eddiginél igényesebb kezelést is. 1828-ig a részestartás volt az
