Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Vörös Károly: A magyarországi városfejlődés a dualizmus korában. (Különös tekintettel Kaposvár fejlődésére.)

sadalmi viszonyok is kellenek, melyek képesek megfelelni az e funkciók ellátásával szükségképpen együttjáró mintegy járulékos feladatoknak. Város létrejöttéhez ezért nem elégséges (vagy már csak ritkán) mindössze egyetlen funkció, hiszen ez nem szolgálhat alapul fejlett, gazdag munkamegosztáshoz a népességben. Ezért látjuk - hazai várostörténetünkben is - oly gyakran azt, hogy pl. pusztán forgalmi gócpontokra vagy ipartelepekre, bármily fontosak legyenek is azoknak funkciói ­nem, vagy csak nagyon későn épül rá város. Az előbb idézett megállapítást így azzal egészíthetjük ki, hogy a városnak előfeltétele, hogy éppen a területi munka­megosztásban általa vitt központi funkciók minél jobb ellátása érdekében hely­ben rendelkezzék saját, megfelelő szélességű belső munkamegosztással és bizo­nyos infrastruktúrával, vagy ilyet mielőbb alakítson ki. Enélkül ui. lehet nagy telep, de még csak kicsiny várossá sem válik. A kapitalista fejlődés kibontakozásával megsokszorozódó központi funk­ciók, - ezeknek részint telepítése, részint települése az ellátásukra már eleve meg­felelő előfeltételekkel bíró vagy bírni látszó városokba, - s a funkciók nyomán a városok fejlődésének a funkciók realitásától, erejétől, hatósugarától függő mér­tékű meggyorsulása, megerősödése: már a fentiekből sejthető, hogy a dualizmus magyarországi városfejlődése szükségszerűen nagyjából-egészében eszerint a há­rom lépcsős modell szerint fog kibontakozni és lebonyolódni. 2. Már a magyar polgári állam megszervezésének első évtizede bebizonyí­totta a különben is nyilvánvaló tényt, hogy a feudalizmusból örökölt magyar­országi városállomány jelentős hányadának nemcsak, hogy városias szintű köz­ponti funkciója nincsen, de belső fejlettsége, munkamegosztásának rendszere nem is teszi alkalmassá ilyenfajta funkciók ellátására. A felismerés következtetéseit az 1876. évi XX. tc. vonta le, mely a törvényhatósági joggal rendelkező városi te­lepülések számát erősen csökkentette; kizárva e kategóriából és elsősorban r. t. városokká minősítve mintegy 40, a feudalizmus korában az önálló törvényható­ság rangját elnyert helységet: általában a csekély lélekszámú, jórészt valóban haldokló kisvárosokat, - köztük igen nagy számmal a bányászatunk megszűnte folytán eljelentéktelenedett felső-magyarországi és erdélyi bányavárosokat, vagy az ország a XVIII. századtól újból egységessé lett területén belül már visszafej­lődött régebbi kereskedővárosokat: közülük 20-at a mai Szlovákiában, 21-et Er­délyben, ill. a vele határos síkvidékeken. E városok közül csak a Bélabányával egyesült Selmecnek sikerült megőriznie önálló th. jogát, - de egyes városok félig­meddig önként mondottak le th. jogukról, nem kívánván s nem is bírván viselni az e jogállással járó költséges szervezet terheit. Voltak olyanok, melyek emiatt egyenesen azonnal községi szintre kényszerültek leminősíttetni magukat - de volt olyan is (Lubló), amely 1909-ig tartotta legalább r. t. városi jogállását, míg végül mindössze 1800-ra leolvadt számú lakosa megtört és nagyközséggé alakította át a várost. Ezzel a meglehetősen radikális csökkentéssel szemben a dualizmus kora a hazai városállományt növelni már csak kevéssé növelte. Az 1870. évi törvény­hozás az abszolutizmus korának rangemeléseit tudomásulvéve elismerte Kecske­mét, Hódmezővásárhely, Nagyvárad thj. városi rangját, de e városkategória lét­számát egészen 1918-ig már csak egy új taggal szaporította: az 1909-ben thj. vá­rosi rangot nyert Miskolcéval. Lényegesen nem változott a r. t. városok cso­portjának létszáma sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom