Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Vörös Károly: A magyarországi városfejlődés a dualizmus korában. (Különös tekintettel Kaposvár fejlődésére.)

A magyarországi (Horvát-Szlavonországot és Fiumét ide végig nem szá mítva) városállomány így kialakult jogi keretei 1910-ben összesen 136 városi fogtak össze; 35 thj. várost és 11 rt. várost; 137-nek, valamennyi várost minden fejlesztési tényező szempontjából messze megelőzve Budapest főváros állott. A társadalmi mozgás, mely a városok lakosainak össz lélekszámát az 1869. évi 2 millióról 1910-re közel 3 és 3/4 millióra emelte, s mely ilyen módon (e fejlődés két generációra való eloszlása folytán) valóságban ennél több, legalább mintegy két és félmillió embernek városlakóvá való válását jelentette, kétségtelenül a magyarországi társadalomtörténet eddig legnagyobb arányú életmódváltozását jelentette: szinte csak a honfoglalás korától meginduló, a földművelésre való áttérésben megjelenő folyamathoz hasonlítható: ám annál szám szerint is több embert érintve s főleg sokkal rövidebb idő alatt végbemenőén. Olyan körülmény ez, melyet a dualizmus korának történetét vizsgálva még akkor is az eddiginél nagyobb hangsúllyal kell figyelembe venni, ha tudjuk, hogy a városok jelentős része még ekkor sem vetkezett ki agrárjellegéből. Ember és föld, az embernek a mezőgazdasági termeléshez való viszonya azonban már ezekben a városokban is megváltozott: nem egy ilyen várost vagy társadalmi fejlődésében már a városi lét küszöbére érkezett nagyközséget téve radikális vagy óvatosabb, de mindenképpen a modern agrárkapitalizmus problémáira (vagy: a kapitalizmus agrárproblémáira) válaszoló mozgalmak gócpontjává. Persze - mint már utaltunk is rá - a városiasodásnak ez az erősbödő tendenciája már korántsem egységesen érvényesült minden város esetén, vagy akár csak az egyes várostípusokon belül is. A fejlődés - a központi funkciók jelentőségének megfelelően - országos viszonylatban már igen erősen polarizált képet mutat. Polarizált a kép egyrészt a városok a népességszámon tükröződő növekedési ütemének szempontjából. Népességszámának 1869 és 1910 közötti megkétszerezésére ui. mindössze már csak 19 város volt képes: ebből 1910-ben 40000 lakoson felül csak 9 thj. város volt és Üjpest, a többi 9 ennél kisebb r. t. város, - közülük 6 lakossága - még 1910-ben, tehát kétszeresére növekedve is - 20 ezer fő alatt, további 3-é meg éppenséggel csak 5 és 10 ezer fő között volt. Ennél kisebb mértékben, de 1869. évi népességéhez képest még mindig legalább 50%-kal is csak további 35 város növekedett: közöttük 11 a thj. város (ebből 5 volt 1910ben 50000 lakos felett), az idesorolható 24 r. t. városnak viszont már 2/3 része 20 ezer lakos alatti. A városállomány többi tagja e 40 év alatt már népességszámának másfélszeres növelésére sem volt képes, holott 1869-1910-ben az egész ország népességének átlagos gyarapodása is elérte a 33%-ot. A kép világos: ha az 1910-ig legalább 5000 lakosig fejlődött városokat csak szerényen mért fejlődőképességük alapján hasonlítjuk is össze egymással, az így 110 városból álló magyar városállományon belül mindössze 54 valamelyest is fejlődőnek tekinthető várost tudunk találni; közülük is 31-nek népessége nem éri el a 30000 lakost, az 50 ezret pedig csak 13-é haladja felül. Meglehetősen egységes viszont a fejlődés képe időbeli ütemezettségét tekintve. A 4 évtized alatt legalább 50%-os népességszám növekedést elért városoknak (a továbbiakban ezeket fejlődő városoknak nevezzük) túlnyomó részében az 1900-1910 közötti évtized jelenti a legnagyobb számszerű gyarapodást: egyeseknél ehhez szervesen kapcsolódik már a 90-es évektől meginduló fellendülés, néha - mint pl. éppen Budapestnél is - úgy is, hogy e két évtized közül a 90-es