Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Tóth Tibor: Az úrbéri viszonyok megszüntetése a mernyei uradalomban

ELKÜLÖNÍTÉS ÉS JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS A MERNYEI URADALOMBAN TÓTH TIBOR Szentiványi Béla, a piarista kusztodiátus jubileumi történetírója munkájában így írt a jobbágyfelszabadítást megelőző néhány évtized uradalomépítésének jelentőségéről: „Most amelyik földbirtokos nem törekedett birtokán rendszeres majorságos gazdálkodásra és csak a jobbágy szolgáltatásokra támaszkodott, ott a márciusi válozások kínos meglepetést okoztak. Eddig a jobbágy nyújtotta a munkát, az instrukciót, pótolta a tőkét, viselte az adózást, most minden egy csapásra a birtokos terhe lett. Nincs tőke, nincs felszerelés, nincs munkaszervezet."

1 Majd ugyanitt örömmel és a jubileumi alkalomhoz illő biztonsággal állapítja meg, hogy mindazok a problémák, melyek a jobbágyfelszabadítás váratlansága miatt érhették a nagybirtokosokat, a gondos rendi kezelés eredményeképpen csak alig, vagy sehogy sem jelentkeztek a kusztodiátusi birtokon. A fenti idézetben megfogalmazottakat rendkívül fontosnak érezzük, annál is inkább, miután a XIX. századi agrárfejlődésnek egy olyan lényeges elemére utalnak, amelynek a tulajdonjogi oldala a későbbi idők szociális problémáinak jelentős hányadát, a gazdasági oldala pedig az élelmiszergazdaság egészét alapvetően meghatározta. A kérdést a nagybirtokok oldaláról megközelítve ugyanis a XIX. század elejétől - számunkra most csak e korszak az érdekes - kezdődően a jobbágyi földhasználat korlátozása, a kibecsültetések, a határrendezések, a 30-as évek törvényhozása, a jobbágyfelszabadítás, az önkényuralom korának jogalkotása és végül a kiegyezéskori kodifikációs munka, mind-mind azokat az állomásokat jelzik - még akkor is, ha azok az egymást követő korszakok jogalkotása tartalmában, demokratizmusában inkább a folyamat szaggatottságára, mint kontinuusságára utalnak, melyeken áthaladva a jobbágyüzemek struktúrájától alig-alig különböző, századeleji nagybirtokok átléphettek a nagyüzemi fejlődés korszakába. A századelő két évtizedének piaci változásai, melyek először a gabonatermesztést, majd a juhtenyésztést tették a magyar mezőgazdaság uralkodó csillagzatává, érthetően sürgették a földbirtoklás viszonyainak a minél szabatosabb rögzítését. A nagy- és a kisdobszai jobbágyok 1812-es panasza rétjeik egyrészének elfoglalása miatt,

2 Homok község oktrojált birtokcsereszerződése,'' a mernyei elöljárók reverzálisa a kenderföldek allodiális jellegérőr

1 - a sort szinte tetszés szerint folytathatnánk - jelezte az uradalom azon törekvését, hogy a tulajdonosi jogállás mellett birtokosi mivoltát is mind jobban tudatosítsa. E folyamat - mint tudjuk' - kezdetben, de később is sokáig csak részben motiválódott a termelés--