Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Kanyar József: Kaposvár mezőváros művelődéstörténetéből a kései feudalizmus idején

rapították (Kazinczy, Berzsenyi). Különösképp sok jeles szakember kereste fel Sárközyt - a szellemet egyébként pangásra kényszerítő megyében - a csurgói kálvinista iskola és egyházmegye sorsát rendszeresen innen irányító felügyelet kapcsán. Sárközy volt Berzsenyi egyik megyebéli támogatója is - Kazinczy levélbeni ajánlására: „a liryca poezisben ő a fejedelmünk". Somogyba költözése után a költő neve és gazdasága egyre gyarapodván, azonnal táblabíróvá nevezték ki a Nikiára való letelepedés utáni ötödik esztendőben: 1813. augusztus 23-án.

49 A két kiváló férfiúnak a megyei olvasótáron keresztül - valamint a megyei közgyűlések ürügyén is - igen jelentős kapcsolatai voltak a megye és a megyeszékhely reformkori nemességének kulturális és társadalmi életével. Egymásra találásuktól kezdve szinte egyszerre lett: Nikla és Nagybajom „Széphalommá" megyénkben, a primus inter pares szerepe azonban Nikláé volt. A kiépülő szíves barátság a költőt még a nagybajomi kúrián is vendégül látta, ahol megcsodálhatta Sárközy könyvtárát, amelyből 3 könyvet azonnal ki is kölcsönzött a maga számára. Mivel Berzsenyi életében a könyvtárak gyakori látogatása mindig meghatározó volt - birtokainak a jövedelméből aligha futhatta a nagyétvágyú folyóirat-fogyasztó költségekre - így a kölcsönzés által remélhette Sárközy. hogy a költő majd többször is átjön Nikláról Bajomba. A megyei gyűléseken táblabíróként megjelenő Berzsenyi szerényen, „igen hátra szokta magát húzni". Nem volt könnyű a helyzete Somogyban, hiszen a korabeli állapotokat ismerve - igazat kellett adnunk Kazinczy 1813. október 13-án küldött levelének, amelyben - Somogyra is találóan - azt írta a számára: „Rettenetes teremtmények a mi nagyjaink, nem akarnák ismerni azokat, akik nagyobbak, mint ők", pedig tette hozzá bölcsen Berzsenyi: „Mely könnyű az okosokkal alkudni!". Ki ismerhette a megyebeli állapotokat jobban Sárközy Istvánnál? Magatartására, de a korabeli viszonyokra is igen jellemzőek azok a sorai, amelyekben Széphalomra is tudósított az egyik megyegyűlésről: „Néha bemegyek (ti. a gyűlésekre) és a gyűléseken keveset és ritkán, az asztalnál és csoportokban sokat beszélek geográfiáról, statisztikáról, históriáról, képekről, könyvekről s csak azért, hogy terjedjen a világosság" . . . „de az nem akar terjedni, mert az idő szűk nekik, kártyázni kell menni, amit én nem tudok." Korábbi kutatásaink alkalmából'

0 már megállapítottuk, hogy a kései feudalizmus korszakában a megkésett paraszti polgárosodás alig használhatta a rendházak, a plébániák és a parókiák könyvtárait, a jónevű és tudós lelkészek tékáit. Pedig a mezőváros plébánosainak a könyvtárai - az egyházlátogatási jegyzőkönyvek tanúbizonysága alapján - elérték a korabeli egyházi műveltség szintjét. Vörös József Gábornak (1715-1738) huszonhat mű (közötte Pázmány Kalauza, Aquinói Tamás Summája és Bonbardius Topográfiája), Rajky János Ignácnak (1738-1751) tizennégy mű, Jankó Jánosnak (1774-1805) ugyancsak huszonhat mű, Tulok Mihálynak (1805-1848) pedig különösképp gazdag könyvtára volt hatvanegy művel, közöttük is szép számmal orvosi kiadványokkal (Müller, Zwinger, Krantz, Huldericus, Haisler művek). Aligha hihetjük, hogy a plébánosok könyvtárai a város lakóinak a rendelkezésére állhattak volna, mint ahogy aligha lehetett bejáratos a jobbágy-parasztság a birtokos nemesek családi könyvtáraiba, amelyek közül egy sem volt található a mezőváros falai között. A város polgárai azonban a Megyei Könyvtár és Olvasó Egylet tagjai is lehettek. És ha e könyvtár nem is volt a szó modern értelmében közkönyvtár, hisz