Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)
Kanyar József: Kaposvár mezőváros művelődéstörténetéből a kései feudalizmus idején
hátrányosnak volt mondható. Bár a szerződés, feltételeit tekintve, kedvezőnek volt mondható annak életbelépésekor, e körülmény azonban aligha a mezővárosi jelleggel, mint inkább a telepítés viszonylagos koraiságával függött össze. E két ponton érezzük elkülönülni azt a két társadalmi komponenst, amely a település későbbi fejlődése során alapvető szerepet játszott mint extra, mint pedig intra muros. Adva volt tehát egyfelől az a népesség, amely hagyományainak és a letelepedéskor megszerzett jogállásánál fogva törzsét képezhette a mezővárosi polgárságnak, de adott volt az a réteg is, amely a kisebb úrbéres helyekhez hasonlóan az örökös jobbágyi jelleget jelentette. Az 1767-es urbárium a városnak ezt a társadalmi kettőségét éppen úgy tükrözte, mint az 1848 körüli, már ismert úrbérrendezési eljárás. Az 1767-es úrbérrendezés során Kaposvár lakossága kettős elbírálás alá esett. Az 1712-es telepítési szerződés alapján a városba költözöttek a szokásos úrbéri szolgáltatásokkal tartozó örökös jobbágyok sorába kerültek, a lakosság másik részét pedig, főképpen az iparosokat és a kereskedőket, akiknek az őseit már az 1702-cs urbárium szabad embereknek vallotta - természetszerűleg - nem vonták úrbéri eljárások alá. Ezeknek a szolgáltatásait az 1767-es urbariális szerződésben szabályozták, amelyet a négy mezővárosi megbízott (Szigetvári János, Golics József, Németh János és Huszti Mihály) írt alá 1767. november 21-én Pozsonyban. Az 1768. január i-én hatályba lépő szerződést másrészről pedig Eszterházy Miklós herceg plenipontentionáriusa: Jeszenák János, továbbá Birisics Mihály ozorai inspektor és Németh Mihály fiskális látták el aláírásukkal. A 10 pontból álló szerződés szerint a kaposvári lakosok a házaikhoz bírt szántóföldeket és réteket továbbra is a birtokukban tarthatták, az irtások tekintetében azonban mindenfajta rendelkezési jog az uraságot illetett: a mezőváros örökös jobbágyai - azonban - semmiféle kedvezményben nem részesülhettek, nekik az urbárium szerint kellett tovább is robotolni és fizetni. A mezőváros önkormányzati életére vonatkozóan a szerződés csak annyit írt elő, hogy a bírói hivatalra az uraság tisztje hármat jelölhet, akik közül a lakosok szavazással választhatnak. Az esküdteket, a jegyzőt és a város szolgáit azonban az uraság jelölése nélkül választhatta a lakosság. A szerződés a megválasztott bírónak kötelességévé tette azonban azt, hogy évente a város minden jövedelméről számot adjon az uraság tisztjének. Ügy tűnik, hogy e szerződés súlyosbította az úrbéri szolgáltatásokat. Elismerte ugyan az uraság az érintetteknek eddigi földjükhöz való jogát, ezt az alaprendelet szerint el is kellett ismernie, de a birtokok esetenkénti kiosztását teljes egészében - kivette az önkormányzat kezéből és az uradalmi tiszt hatáskörébe utalta. Mindez, valamint a helység önkormányzatának a megcsonkítása a városra nehezülő feudális terhek növekedését jelezték. Már az 1712-es telepítési szerződésből is kiderült, hogy a mezőváros megművelhető határa viszonylag igen kicsi volt. Még a csekély népesség számára is elégtelen, ezért kapott még két pusztát árendába. A benépesüléssel és a természetes szaporodással párhuzamos földigénynövekedés kielégítése főleg újabb és újabb területek termővé tételével látszott csak megoldhatónak. Ez annál is egyszerűbb volt, mert amíg a földesúr nem jelentkezett az árutermelés igényével, nem zavarhatta ezt az irtványok fokozatos kiterjesztése. Ügy tűnik azonban, hogy 1767-ben már felvetődött a majorgazdaság kiépítésének a gondolata, ezért rögzítette ez a szerződés - egyenlőre csak jogbiztosítási céllal - oly határozottan a
