Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Ladányi Sándor: 1721. évi vallásügyi vizsgálat Somogy vármegyében
is, mert a Habsburg-hatalotn és a magyar főpapság közös valláspolitikája a többi között a Rákóczi-szabadságharcban nagy szerepet játszott protestáns köznemesség megtörését célozta. Ez a köznemesség pedig, amikor mint politikai ellenzék (status evangelicus, protestáns státus) a főurakkal szemben országgyűlésen, nádori konkurzuson, vagy megyegyűlésen fellépett, elsősorban vallási sérelmeivel állt elő, - a politikai harcot vallási téren vette fel. A magyarországi protestantizmus is tehát azért volt gyűlöletes a katolikus Habsburgok előtt, mert hordozóba a jobbágyság mellett - polgárság híján - a köznemesség lett, s a nagy nemzeti felkelések vezetői és résztvevői túlnyomórészt protestánsok voltak. A protestáns vallászabadságért folytatott küzdelem, - főleg a XVIII. században, amikor már nem nyílt fegyveres harc folyt, - jórészt egyet jelentett az idegen uralom elleni harccal, az üldözött vallás védelme erősítette a nemzeti függetlenségi törekvéseket. A rendi, politikai szabadság elsőszámú függvénye, egyik leggyakorlatibb, legkirívóbb jelensége a vallás szabad gyakorlatának kérdése. Azért az uralkodó és köre szemében minden protestáns rebellis-gyanús volt. A Habsburgokkal érdekközösségben álló, vagyonát és befolyását féltő római katolikus egyház készséggel sietett az idegen uralkodóház segítségére, hisz anyagi érdekei is úgy kívánták. Nem illendő, hogy az alattvaló másként gondolkozzék, mint ura, fejedelme - hangoztatta két évszázadon át a katolikus papság. Gróf Erdődy Gábor Antal egri püspök egész könyvet íratott e tételek bizonyítására (Opusculum Theologicum) s ez 1721-ben, a maga neve alatt megjelentetett műben világosan kifejtette, hogy ez a másfajta gondolkozás miért veszedelmes az uralkodóra nézve. A protestánsokat nyílt ellenségnek állítja be. Tévedés azt hinni, - írja - hogy az eretnekség csak a pápa ellen lázad fel. „Mutassatok egy szögelletet Európában, a hol kétszáz év óta ne lázadtak volna fel a katholikus fejedelmek ellen az eretnekek, ha valami erejük volt, a hol ne hívták volna segítségre a szomszédokat és távolesőket, sőt még a pogányt is, a katholikus törvényes uralom ellen” - utal a püspök itt a magyar protestánsok felkeléseire, törökkel, franciával való szövetkezéseire. Még világosabban szól ez a mondat: „Mily nagy a nyugalom Ausztriában, Csehországban, az osztrák tartományokban, mióta II. Ferdinánd kiűzte őket!” - vonja le a végső következtetést is. Az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy a XVIII. századi magyarországi protestánsüldözések egyik fő oka a protestánsok „politikai megbízhatatlansága”, a nemzeti függetlenségi felkelésekben vitt szerepe volt. Az 1712-as pozsonyi koronázó országgyűlés már leplezetlenül megmutatja a klérus terveit és állásfoglalását a protestantizmussal szemben. E diétával kezdődő időszak annak jegyében indult meg, hogy a magyarországi protestantizmust a törvényes alapról levevő és a királyi önkénynek kiszolgáltató 1687-88. évi 21. törvénycikk szervesen beillesztessék az egész állami életbe, minden országos jellegű intézkedés nélkül új egyházalkotmányi alakulásokra kényszerítette rá az egész magyar protestantizmust. Ez teljesen új korszakot nyitott meg a magyar- országi protestáns egyházak történetében. A református követek még valahogy ki tudták vívni, hogy számukra isten- tiszteleti helyiséget adjanak és prédikátort engedélyezzenek. Azt azonban már nem tudták megakadályozni, hogy Okolicsányi Pált el ne távolítsák a szent korona kíséretéből^ evangélikus hite miatt. Mikor emiatt Ráday Pál Nógrád megyei követ az országgyűlésen felszólalt, s a régi gyakorlat szernit az evangélikus 95
