Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Ladányi Sándor: 1721. évi vallásügyi vizsgálat Somogy vármegyében

tésére rendkívüli törvényszéket állítson fel. Caraffa, mint a spanyol Habsburgok birodalmában felnőtt katona, közvetlen tapasztalatból ismerte a spanyol inqui- sitiót s ezt alkalmazta Eperjesen „a borzalmas és Néró ideje óta hallatlan mészárszék (macellum Eperjesiense)” felállításával. E politikai rendszabály, csak puszta eszköz volt a nemzeti függetlenség híveinek, ti. Thököly kurucainak és a felekezeti függetlenség híveinek, ti. a protestánsoknak és a tervezett országgyűlés tagjainak megfélemlítésére.

Még javában folyt a mészárlás, mikor 1687. augusztus 11-én a császári csapatok végképp leverik a törököt a második mohácsi ütközetben. E győzelem teljes biztonságba helyezte a császári politika régi szándékainak megvalósítását. Három nap múlva a bécsi tanácskozás javaslatára, október 31-ére országgyűlést hívott össze a király Pozsonyba.

Az itt elhangzott királyi előterjesztések már a bevezetésben kifejtik az udvar azon álláspontját, hogy az uralkodó Magyarországot fegyver fogán szerezte vissza, tehát szabadon rendelkezhetik fölötte. A király azonban „kegyelmes”. Megelégszik a békés kormányzás biztosításával s evégett, a törvényes rend visszaállításának ígérete mellett, kívánja és elvárja a rendektől az Ausztriai-ház fiúági örökösödésének kimondását és az ellenállási záradék (jus resistendi) eltörlését. Más szóval mindazt, amit néhány aulikus család kivételével, az egész politikai magyar nemzet alkotmánya legfőbb biztosítékának tartott. Az uralkodó körök a jure armorum koncepciót igyekeztek a visszafoglalt területek vallásügyi helyzetében is alkalmazni.

Az országgyűlésen törvénybe ment minden, amit a király kívánt. Az országgyűlés nemcsak ama sarkalatos jogairól mondott le, hanem az új hitlevélformulában a katolikus és protestáns egyházak közötti paritásról is, amit már a bécsi béke (1606.) megállapított. Mikor ez megvolt, a királyi propozíciókban foglalt ígéretekből semmit sem váltott be az uralkodó. Nemcsak nem állította vissza a törvényes rendet, de ettől fogva - noha még 18 évig uralkodott - soha többé országgyűlést sem hívott egybe. S Caraffát, hóhéraival együtt (fölfelé buktatva az államtanácsba!) félre tette ugyan, de a rémuralmat nem. Caraffa helyét gr. Kollonich Lipót bíboros érsek foglalta el. Ö volt a lelke a császári bizottságnak, mely nyomban a pozsonyi országgyűlés után „Magyarország szervezése” végett Bécsben gyűlt össze.

Mi volt e bizottság s mit tervezett, arra nézve elég, ha annyit mondunk róla, hogy az ország határain kívül ülésezett és benne a magyar nemzetet egyes- egyedül az a Kollonich képviselte, aki - bár indigenátust nyert családból származott s egymásután volt győri püspök, kalocsai, majd esztergomi érsek, - olt- hatatlan gyűlölettel viseltetett a magyarság, a politikai és lelkiismereti szabadság iránt. Programját már korábban találóan összefoglalták azon hírhedt mondásban - mit Rákóczi is neki tulajdonítva följegyzett -, hogy Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végre katolikussá fogja tenni. Hogy valóban ennyire nyíltan kifejezte-e célját ez az óvatos politikus, nem bizonyítható, minden esetre polotikáját ennek a gondolatnak jegyében folytatta.

Az udvari körök dogmaként vallották a Verwirkungstheorie-t s azzal kapcsolatban Magyarország mielőbbi beolvasztásának szükségességét. Kollonich is a jogeljátszásra alapítja minden reményét, úgy okoskodván, hogy miután a jus resistendit a magyar országgyűlés eltörölte, ezentúl a nemzet, ha koronás fejedelme ellen támad, önmaga teszi félre az alkotmányt, melyet állítólag védelmezne.

93