Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Ladányi Sándor: 1721. évi vallásügyi vizsgálat Somogy vármegyében
hangoztatta, hogy bosszúállás helyett az ország bizalmának megnyerését tekinti uralkodói céljának. A szép szó és az ország törvényeinek megtartására tett királyi eskü azonban távolról sem jelentette azt, hogy Bécs lemondott volna abszolutisztikus törekvéseiről. Az ígéretek mellett, más módszerrel ugyan, de változatlan céllal egymás után nyesegették le az ország önállóságának a szatmári békében még megmaradt darabjait. Ennek - ha nem is a legfontosabb, de - egyik igen jelentős és jellemző területe volt a magyarországi vallásügyi helyzet alakítása, az udvar rekatolizációs tevékenysége. Nem lehet célja e bevezetésnek részletesen elemezni a magyarországi vallásügyi helyzet szatmári béke utáni alakulását, csupán főbb vonalakban akarjuk bemutatni a Habsburg-ház és a római katolikus klérus célját és tevékenységét, s keresni ennek elvi okait. II. Rudolf, még inkább II. Ferdinánd óta a német Habsburgok - egy, az egész világot átölelő hatalomnak; a jezsuita rendnek válva akaratlan eszközévé, (s a két hatalom egymást kölcsönösen felhasználva, érdekközösséget alkotva) — lettek a katolicizmus előharcosai. A vallásos meggyőződés és a politikai törekvés összeforrott bennük azon igyekezetben, hogy egyházukat Európaszerte diadalra segítsék, s mindenek előtt azokban a tartományokban juttassák ismét kizárólagos uralomra, melyekben ők uralkodtak. Szinte lehetetlennek tartották, hogy más, mint katolikus, hű alattvalójuk lehessen. A hatalmi tényezők korábbi (pl. XVII. századi, amikor a háromrészre szakadt Magyarország keleti felén, Erdélyben nemzeti fejedelemség állott fenn, mely a magyar nemzeti politikát nagy erővel képviselte a Habsburg-házzal szemben), egyensúlyát Buda visszafoglalása végképp felbillentette. I. Lipót a császári vezénylet és zászlók alatt kivívott diadalait úgy értékelte, mint II. Ferdinánd a fehérhegyi ütközetet, mely alkalmul szolgált a cseh alkotmány eltörlésére és a cseh királyságnak patrimonialis birtokaiba kebelezésére. Az udvar eleinte azon volt, hogy Magyarország, — mivel főként birodalmi csapatok foglalták vissza, - német birodalmi választó fejedelemséggé alakíttassák át, miáltal a Habsburgok befolyása a birodalmi ügyekben egy szavazattal emelkednék. De az utóbb, magyarok nélkül egybehívott hivatalos értekezlet, - a fehérhegyi eseményeket tartva szem előtt, - abban állapodott meg, hogy mivel a fővezénylet a császár nevében történt, a győzelmek jutalma is a császárt és családját illeti. Magyarország tehát az Ausztriai-ház örökös tartományaiba kebelezendő. A magyar államiság visszaállításáról egy árva szó sem esett. A császár, mint Magyarország választott királya, kötelezve volt ugyan a nemzet érdekeinek, s közelebbről az ország integritásának védelmére, de fölmentve érezte magát azon a címen, hogy fegyver jogán (jure armorum) hódította vissza Magyarországot. Ebből az következett, hogy tehet vele, amit akar. Miként 1671-ben, a Wesselényi összeesküvés alkalmából, úgy ekkor is, Thökölyre hivatkozva, kétségkívül meg volt az udvarban a hajlandóság a jogeljátszás elméletének újabb kimondására. Azonban az alkotmányra tett eskü és a pápai követ fáradozása más eszköz alkalmazásának egyengette útját. így érlelődött meg az udvar azon elhatározása, hogy alkotmányos formák között maradva kell megfosztani Magyarországot alkotmánya biztosítékaitól. Nem volt más módja e politika végrehajtásának, mint a rémuralom inaugurálása. 1687 február havában nápolyi gróf Caraffa Antal császári tábornok felhatalmazást kapott, hogy Eperjesen a lázadó és pártütő magyarok megfenyí9*
