Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

T. Mérey Klára: A gyáripar Somogy megyében a két világháború között

Miből adódhat a Somogy megyei helyzet eltérése a dunántúli és az orszá­gos képtől? Ha megvizsgáljuk megyénkben az ipar főosztályait, azonnal feltűnik, hogy az eltelt tíz esztendőben a háziipar feltűnően előretört. Ez ismét megyei specialitásnak látszik, mert Dunántúlon is és az országban is számbelileg erősen csökkent a háziiparral foglalkozó férfiak és nők száma. Somogybán viszont 237 fővel gyarapodott, ami 26,0%-os növekedés volt 1910-hez képest/1 Az arányokat tekintve a dunántúli háziipar az egész iparnak 1,34%-át alkotta, Somogybán pe­dig ez a százalékarány 4,13!“ Ugyanakkor azonban a vándoriparosok száma (ahová a vásározó kisiparosok is tartoztak) mindenütt - a megyében is - jelen­tősen csökkent (0,7%-ról 0,3%-ra). A háziipar jelentőségének megnövekedését, nyilvánvalóan az áruhiány pótlásán kívül, a népnyomor enyhítésének szükségessége is előmozdította a me­gye területén. A helyi sajtó hírt adott arról, hogy 1920-ban több háziipari tan­folyamot indítottak.6 A háziipar körébe tartozott a szőttes, a kötél és istráng házilag készítésén kívül a bognármunka is, a falusi háztartásokban újból feltűn­nek a házilag készített kocsirészek. Cukorrépából főzték az édes, sűrű szirupot, újból felkarolták a méhészkedést, napraforgó olajjal helyettesítették a petróleu­mot és sonkolyból öntötték a gyertyát.' 1922-ben nagyszabású háziipari kiállítást rendeztek Nagyatádon. Jóhírű csipkeverő-telepek működtek a Balaton partján. A háziipar pártolása és előmozdítása az uralkodó osztály részéről divattá vált. A hatóság a munkanélküliség megszüntetésének, a parasztság téli munkához való juttatásának eszközét, az elégedetlenség levezető zsilipjét látta benne. 217 i. ábra. I. A népesség foglalkozás szerinti megoszlása Somogy megyében. II. A tulajdon­képpeni iparban dolgozók százalékos megoszlása Somogy megyében. - Forrás: Népszámlálás J910. II. köt. (MSK 48. köt.) 26.* old. Az 1920. évi népszámlálás. Bp, 1925. (MSK 71. köt.) 22*—23.* old. Az 1930. évi népszámlálás. II. rész. Bp, 1934. (MSK 66. köt.) 46*-48.* old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom