Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
T. Mérey Klára: A gyáripar Somogy megyében a két világháború között
A források hiánya folytán a tanulmány anyaga nem lehet teljes. Ez a korszak azonban még nincs messze tőlünk. Többen ismerik egy-egy itt említett üzem, vagy ipari műhely életét, amelyet az e területen született és szorgalmas munkás kezek fejlesztettek, építettek tovább. Ezek adatait feltárni és közkinccsé tenni nemcsak az illető üzem számára lehet fontos és tanulságos, de az egész terület, sőt az ország is okulhat abból. Azzal a meggyőződéssel bocsátom útra dolgozatomat, hogy ami ebből hiányzik, azt részint az emlékezet, részint az esetlegesen előkerülő újabb adatsorok révén a jövő nemzedék még felkutatja és feldolgozza. A GYÁRIPAR HELYZETE AZ ELLENFORRADALOM ELSŐ ÉVTIZEDÉBEN A Tanácsköztársaságnak mélyen a megye történetébe nyúló gyökerei ki- irthatatlan nyomokat és vérző emlékeket hagytak örökségül megyénk lakóira. A Horthy-korszak első esztendejében az Új Somogy, a megye egyik sajtóorgánuma rendszeresen cikkezett a földosztásról.' Latinca Sándor élete példája nemcsak a nép ajkán született balladában élt tovább, hanem a lelkekben is. 1920-ban a megye jelentős része - Szigetvárral és Barccsal - szerb megszállás alá került. S ez a tény a megye székhelye szempontjából volt jelentős, mert hiszen Kaposvár egyszerre a délkelet-dunántúli terület legiparosultabb városának tekinthette magát. Lakossága - főként az érkező menekültekkel - megduzzadt és a város vezetőinek a közellátás vált központi problémájává. A megye vezetői és lakossága élénk figyelemmel kísérte a szerbek által megszállt Baranya megye helyzetét. Somogy ipari fejlődése szempontjából szinte előnyösnek látszott, hogy a nagy riválisnak tekintett Pécs teljesen kikapcsolódott az ország vérkeringéséből. Így azután Kaposvár, mint Délkelet-Dunántúl legfejlettebb és legnagyobb városa vette át a vezető szerepet nemcsak a mezőgazdaság, hanem az ipar területén is. Egy ideig a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara ideiglenes központja is Kaposvár lett, amit a helyi sajtó örömmel üdvözölt és a megye élénk gazdasági életére hivatkozva, annak Kaposváron maradását szorgalmazta. Ez a remény azonban nem vált valóra. Kaposvár - fejlett ipara és élénk kereskedelme ellenére - egy mezőgazdasági vidéknek központja volt és az ipar So- megyében ekkor még nem tudott vezető szerephez jutni.2 Ez Vll‘<»lik ki a lakosság foglalkozási megoszlását feltüntető adatokból is, amelyeket a mellékei^ diagramon ábrázoltunk. Eszerint az iparból élők aránya a megye lakosságához viszonyítva -OTO és 1920 között mindössze 0,1%-kal növekedett, míg az őstermeléssel foglalkozó laKu.w.„ ovázalékaránya 0,7% növekedést mutat. Ez a jelenség ekkor az egész országra jellemző volt, a natiuLú, u:.*, őrültség és a gazdasági élet szervezetlensége, a nyersanyaghiány, a háborús vérveszteség természetszerűleg vonta ezt maga után. A diagram természetesen csupán az arányeltolódást mutatja, hiszen számbelileg a megyében a kérdéses tíz esztendő alatt 10050 fővel nőtt az ipari keresők, viszont 1039 fővel csökkent az eltartottak száma. Az őstermeléssel foglalkozók azonban több mint 20000 fős növekedést mutatnak!3 Dunántúlon és az ország területén - ezzel ellentétben - számbelileg is csökkent az ipari keresők száma, mégpedig elég jelentősen, közel 500- zal, illetve az ország területén közel 3000 fővel.
