Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

T. Mérey Klára: A gyáripar Somogy megyében a két világháború között

A GYÁRIPAR SOMOGY MEGYÉBEN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT T. MÉREY KLÁRA El ö szó E tanulmány egy közigazgatási egység gyáriparának történetét kísérli meg bemutatni a jelzett időhatárok között. A termelés menetének, a buktatóknak és az előrelendítő mozzanatoknak feltárása során azonban nem térhetett ki — a ren­delkezésre álló terjedelem miatt - a termelés mögött álló emberek sorsának, éle­tének bemutatására. Egy-egy pillanatképet villanthattunk fel mindössze a kapi­talista termelési rendszer válságaihoz kötődötten sokszor munkanélkülivé vált, de mindig kizsákmányoltan sínylődő munkásosztály kilátástalannak tűnő, nehéz, küzdelmes életéből. Ezek a villanásnyi képek már egy öntudatos, magát mű­velő, s termelő munkájára büszke, szakmájához értőn ragaszkodó társadalmi osz­tályt mutatnak be. Ez az osztály már elszakadt a földtől, de nem annyira, hogy együtt ne tudott volna érezni volt sorstársaival. Életüket végigkíséri, szerepü­ket - e korszak sokrétű mozgalmaiban - lemérni és értékelni egy újabb tanul­mány feladata lesz. A gyáripar történetének feldolgozása során nagyon sok nehézséggel kell megküzdenie e korszak kutatójának. A második világháború óriási pusztítást vég" zett az iratanyagban. Háinyzik a gyáripar életét ezen a területen figyelemmel kí­sérő évenkénti kamarai értesítés, mert a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara anyaga nagyrészt megsemmisült, illetve annak csak kevéssé értékesíthető közle­ményei maradtak meg. Az iparfelügyelőség iratanyaga ugyancsak eltűnt, s nem tudni, mi sors érte a területre és a témára vonatkozó belügyminisztériumi irato­kat, amelyeket a háborús események kapcsán nyugatra szállítottak. Elpusj'*-'^ az Iparügyi Minisztérium irattára, s nagyrészt megsemmisült az üzeme1' a_ fanko levéltára is. Ami kevés anyag fentmaradt, az rendszerint-“''®^1 szintű össze­hasonlításra nem alkalmas. A közigazgatási irat*-4- pedig általában csak a gyár­ipari üzemekre vonatkozóan tart*'— adatokat, de ezek is majdnem kizárólag kitüntetésit®, vagy munkássztrájkokra és az azok ellen életbeieptetett intéz­kedések felsorolására szorítkoznak. E tanulmány célja eszerint nem is lehetett más, mint az, hogy felmérje - a megmaradt források alapján - az első világháború utáni ipar és ezen belül a gyáripari üzemek helyzetét, elhelyezkedését Somogy megyében és megvizsgálja, hogy az idők folyamán hogyan változott ez a kép, miként illeszkedett bele egy- egy gyárüzem a táj életébe, milyen igények teremtették meg és hogyan tudták ezeket kielégíteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom