Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Tóth Tibor: A szarvasmarha fajtaváltás Somogyban a századfordulón

A nagybirtokok szarvasmarha-tenyésztése azonban ettől eltérő utat járt. A csákvári uradalom monográfusa ezt az utat a következőképpen jelzi: ,,Az uradalom szarvasmarha-állománya - gazdasági rendeltetése szerint - három nagyobb csoportra különíthető el; a tehenészetre (korábban „Svejceráj” vagy „fejőgulya”), a szürkemagyar rideg gulyára és az igaerőt szolgáltató ugyancsak szürkemagyar ökörállományra.”15 Az itt megfogalmazottaknak megfelelő jelenség rajzolódik ki az egykori somogyi nagybirtokokon is. A Roboz István és Zoltán által készített gazdasági egyesületi monográfia16 ismertette azokat a nemesebb tenyészeteket, melyekben valamilyen fajta, vagy fajták tartása említésre méltó volt. Összesen 55 tehenészetet vett számba a mű, melyből 19 magyar szürke, 5 telivér szimen- táli, 21 egyéb piros tarka, 5 pinzgaui, 2 borzderes, 1 berni és 2 hollandi tenyészet volt. A felsorolásból kiderült, hogy a nagybirtokok uralkodó szarvasmarhafajtája részben a magyar szürke, részben pedig a hegyi tarka csoport volt.17 Kifejezetten tejelő tenyészet csak négy volt, a két borzderes és a két lapályállomány.

Az egyes állományokat összehasonlítva, szembeötlő azonosságokat találunk. Az uradalmak - ha nem is kivétel nélkül - túlnyomó zömmel nyugati fajokat tartottak, de úgy, hogy ezzel nem zárták ki a magyar szürke tartását sem. A későbbiekben majd igazolást nyer azon feltevésünk, hogy az uradalmak Somogybán a paraszti hármas hasznosításra törekvő tartással párhuzamosan a háromféle tartás viszonyait igyekeztek kiépíteni. Gondoljunk Márffy Emil már hivatkozott tenyészeteire, amelyekben a tejelő borzderes, a nagy testtömegű, gazdaságosan hizlalható szimentáli és az igázást szolgáló magyar szürke együtt volt adott és az általuk lebonyolított import is ezt a célt szolgálta.18

Elérkeztünk tehát a legnehezebb kérdéshez, meg kellene határoznunk azt a bázist, melyre a következő évtizedek fejlesztése épülhetett a megyében. A kérdést nagyon óvatosan kezelve az mindenképpen megállapítható, hogy a tenyésztés egyik alapjául szolgáló, primigenius szürkemarha is már javított anyag volt. Ebben feltétlenül szerepet játszhatott a XVIII. századi impopulációval együttjáró spontán nyugati marhaimport, de a későbbiek uradalmi behozatala is.19 Megyénkben mindenesetre az egyik alap a magyar szürke ún. alsó-somogyi-zalai tájfajtája, vagy inkább mutációja volt. A hozzánk területileg legközelebb eső és a kistenyésztőknél e század első harmadában dominánssá váló bonyhádi tájfajta e magyar szürke, frank, borzderes, stb. keverék berni keresztezésével indult el, és csak ezt követte aztán a szimentáli vér bekeverése. Ennek okát másokhoz hasonlóan abban véljük felfedezni, hogy egyrészt a szimentáli tájfajta kialakulását megelőzte a magyar berni import első hulláma - Somogybán 1838-ban létesült Németladon az első berni tehenészet másrészt a korabeli színformalista elképzelések miatt még sokáig volt kedveltebb a szimentálinál sötétebb vörös színű berni marha. Jellemző módon a berninek nevezett fajtához hazánkban még akkot is ragaszkodtak, amikor ez már Svájcban teljesen eltűnt.20 Maga az egységesülés folyamata köztudottan gyorsan zajlott le és már a század végén bemutatható volt a bonyhádi tájfajta.

A hármas hasznosítástól eltérő tenyészcélt követő uradalmak számára a kérdés kevésbé volt megoldható. Egy, a kilencvenes évek közepén elkészült felmérés tanulsága szerint a megye nagybirtokain 18 féle importanyag meghonosításával kísérleteztek. E mögött kétségtelenül ott kell látnunk a különféle divatokat is, de érezhető a dilemma a nagyon jó tejelő borzderes, a lapályfélék, il-