Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Tóth Tibor: A szarvasmarha fajtaváltás Somogyban a századfordulón

letve a hegyitarka-féiék között. Az előbbiek jobb tejelők, mustraként azonban nehezebben voltak értékesíthetők, az utóbbiak kevésbé voltak jó tejelők, a hizlalás céljaira azonban elsőrendűen gazdaságosak voltak. Mindenesetre az alkalmas fajták utáni lázas kutatás közben nem mindig számoltak a tartástechnológiai feltételek biztosításával, és 1894-ben pl. 40 színes tehenészet évi, darabonkénti hozama a 2000 litert sem érte el. Emellett egyre gyakoribbak lettek a tenyészképes- ségre utaló panaszok is.21

A fentiekben vázlatosan ugyan, igyekeztünk rámutatni azokra az alapfeltételekre, melyek a megye állattenyésztésének és ezen belül a szarvasmarhatenyésztésnek az alakulását meghatározták. Bizonyos szempontból az 1881-től lezajlott másfél évtized lényegét abban látjuk, hogy egyrészt - a tenyészkerületbe osztás ellenére - spontánul megindult a fajtaváltás Somogybán is, másrészt a megindult folyamat más és más síkon mozogva, eltérő tenyészcélok felé való törekvést jelzett s honosított meg a kisüzemek, ill. nagyüzemek gyakorlatában.

A további vizsgálatok szempontjából célszerűnek látszik, ha az 1895-ben elkészült statisztikai felmérések néhány adatsorát kiemelve, megpróbáljuk kiegészíteni a fentiteket.22 A négy fő haszonállat aránylagos megoszlása Somogybán a következőképpen alakult:

Üzemcsoportok

Szarvasmarha

Ló

Sertés

Juh

Számosállat

0- 100 h

57>i%

82,5%

70,6%

i ,0%

57,4%

100- 200 h

0,9%

0,6%

0,5%

'

0,6 %

200- 500 h

2,4%

1,2 %

i,7%

1,8%

2,2%

500-1000 h

4,6%

2,!%

2,9%

8,6%

4,3%

1000 h felett

3 5,0%

13,6%

24,3%

88,6%

3 5,5%

A táblázatból a nagygazdaság-kisgazdaság szokásos számosállat megoszlását láthatjuk, melyek aránytalanságát a redukált állatlétszámot feltüntető adatsorban csak az 1000 hold feletti gazdaságok juhtartási hegemóniáját tompítja valamelyest. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a megye összterületének a 100 holdon aluli gazdaságok csak a 31,6%-át bírják, még inkább nyilvánvalónak látszik a kisbirtokok állattenyésztésének a túlsúlya.

Bizonyos vonatkozásban azonban a forrásban adott adatok egyszerű fel- használása kissé aggályosnak tűnik. A belterjesebb állattenyésztés szempontjából egyre periférikusabb jelentőségű, tipikusan a nagybirtokra jellemző üzemágak direkt számításba vétele néhány olyan összefüggést fed el előlünk, melyek feltárásával pl. az állattartás helyzetének a megítélésében finomabb megkülönböztetésre nyílna módunk. Célszerűnek látszik tehát, hogy az egyes birtokcsoportok rendelkezésére álló földterületeket a felhasználás intenzitásának a szempontjából szántóra redukálva vegyük számba, természetesen számításon kívül hagyva az adóztatás alá nem eső területeket. Ily módon számbavéve a 100 holdra eső számosállat létszámot is, a következő képet kapjuk:23