Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kelemen Elemér: A népoktatás Somogyban, a kiegyezés előtti években
Az alispáni hivatal a helytartótanács rendelkezéseinek - többnyire szó szerinti és kommentár nélküli - továbbításával és a szolgabiráktól beérkező jelentések rendezésével, felterjesztésével sajátos közvetítő szerepet játszott; aktív, kezdeményező tevékenységére utaló adattal azonban nem rendelkezünk. Annak a határozott fellépésnek, amellyel Zala és Somogy vármegyék 1845-46-ban tiltakoztak az egyházi befolyás növelése: a megerősített egyházi iskolafelügyelet ellen,16 korszakunkban nyoma sincs. Az 1861 őszén újra hivatalba lépő helytartótanács első intézkedései közé tartozott az 1862-63-as tanévre szóló hatósági statisztikai adatfelvétel elindítása.17 Ennek az adatfelvételnek a „minta táblázatai” 1863. május végén kerültek le a megyékhez, illetve a járási hatóságokhoz.18 Bár a beküldési határidő július 5-e volt, a gyűjtőmunka szeptemberben fejeződött be. A korántsem teljes, a sok pontatlan és megbízhatatlan adatot tartalmazó táblázatok csak ismételt sürgetésekre érkeztek be, és a megyei összesítés csak 1863 végén vagy az 1864. év során kerülhetett felterjesztésre.19 Időközben a helytartótanács beszüntette a statisztikai irodát,20 ezeknek az adatoknak a feldolgozására valószínűleg nem is került sor. Ezek a táblázatok azonban - minden fogyatékosságuk ellenére - lehetővé teszik, hogy a korabeli egyházi statisztikáknál részletesebb és teljesebb áttekintést nyerjünk a megye népoktatásáról, sőt óvatos összevetésre is módot adnak az 1861/62. és az 1865/66. évi - hivatalosan is közzétett - adatokkal. Ehhez az adatfelvételhez, ill. az egyházi felügyelet által folyamatosan szolgáltatott adatokhoz kapcsolódtak 1862-ben és 1863-ban az iskola nélküli községek kebekeleztetésére, 1864-ben az iskolai hiányok megszüntetésére és „a tanodával nem rendelkező községek” iskolaellátására vonatkozó rendelkezések, amelyek pontosan előírták a közigazgatási és az egyházi hatóságok együttműködésének a módját, s közös teendőit.21 Az elmulasztott vagy erélytelen intézkedések következtében azonban ezek az ügyek - egymással összefonódó - tengerikígyóvá nőttek; a szolgabírói rutinjelentések - sokszor önmagukkal is ellentmondásba keveredve - rendszertelenül és pontatlanul adtak választ az ismételt sürgetésekre. A szolgabírói „ügyvitelre” jellemző Hegyessy János szigetvári főszolgabíró egyik válaszlevele is: „Az újfalusi lelkész úr által kissé nagyított színben festett hiányok elenyésztetése, illetőleg újabb iskoláknak felállítása eránti tárgyalások a kerületi esperes úrral lennének megtartandók, de az innét távol, a babócsai járásban lakik.”22 Mások a katonaállításokra, bírósági, közigazgatási teendőikre és „más hasznos” elfoglaltságokra, vagy éppen a rendelet „elkallódására” hivatkozva halogatták a legelemibb intézkedések megtételét; a helyszíni tájékozódást.23 Az alsóbabócsai járás szolgabírája azzal utasította vissza az alispán harmadik sürgetését, hogy „járásomban az iskolák már annyira rendben vannak, hogy azon tárgyban semminemű tárgyalások nem igényeltetnek.”24 Volt arra is példa, hogy a közigazgatás jószándéka az egyházi hatóságok visszautasító magatartása miatt volt hiábavaló.20 Ezt az együttműködést a feledatok elhárítása, a felelősség alóli kölcsönös kibúvás jellemezte; eredmény — ehhez mérten - alig mutatható fel.2,1 A helytartótanács „a közigazgatási hatóságok erélyes közbenjárását” kérte több ízben is „az iskolamesteri állomás és a népjegyzői hivatal” elválasztása érdekében, a fentiekhez hasonlóan kevés eredménnyel.27 A megyei közigazgatási és az egyházi hatóságok népoktatással kapcsolatos tevékenységének az összefoglaló bírálatát a Helytartótanács 4281/1864. sz. leira-
