Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Erdősi Ferenc: Adatok az egykori Dráva-hajózásról és annak Barcs fejlődésében betöltött szerepéről
kukoricamorzsoló - összesen 40 lóerővel - amely Angliába whyski gyártáshoz is szállított szemes kukoricát), valamint saját - tartalék Diesel-motorral is rendelkezett - áramfejlesztővel, amely 1926-ig a községet is ellátta villannyal, egészült ki a hizlaló telep.103 1929 végén Budapest székesfőváros a Földművelésügyi Minisztériummal együtt megszerezte az rt majoritását. A dec. 13-án tartott közgyűlésen elhatározták, hogy a külföldön biztosított tőke erejéig a hizlalda kibocsátását évi 7000 sertésre fokozzák. (Említést érdemel, hogy akkor már csupán az rt elnöke volt somogyi illetékességű, gróf Széchenyi Géza nagybirtokos személyében, viszont a tagok között minisztert, néhány államtitkárt és miniszteri tanácsost, sőt egyetemi tanárt is találunk.101 A sertéshizlalóban foglalkoztatott személyek számáról szerzett adatainkat ellentmondásosnak találjuk. Ugyanis a monarchia idejéből megismert hatalmas termelési dimenziókhoz képest nagyon kevés, dolgozót mutat ki a statisztika, (az 1900. évi népszámlálás 32, az 1910. évi 26 főt, sőt az 1920. és 1930. évi meg sem említi a 20-nál több főt foglalkoztató vállalatok között) viszont egy 1925. évi üzemismertetés 65 dolgozóról beszél,100 ami a korábbiakhoz képest feltűnően magas létszám, még akkor is, ha figyelembe vesszük a segédüzemeket. d) Az építőanyagipart mindenekelőtt a Barcs-Drávavidéki Takarékpénztár tulajdonát képező, 1892-ben épült téglagyár képviselte. Kis- és nagyméretű falazótéglán kívül, kutak burkolására alkalmas ívelt téglát is készített. Munkásai száma a századfordulótól (1900-ban 22 fő) 1930-ig (41 fő) csaknem megduplázódott. Műszaki vezetője 1930-ban Mihály János lett.100 Az első cementáru üzemet 1903. júliusában indította meg Deutsch Izidor nagykereskedő, amelyben a finomszemcséjű drávai kavicsot hasznosították cementlapok készítéséhez.107 - A községben időszakosan bükkösdi kőből mészégetést is folytattak. e) Belcsa-pusztán a Kremzir-féle nagykereskedő cég szeszgyárat létesített, amelynek nyersanyag-bázisát a vidék burgonyafeleslege képezte. Idővel szeszfinomító és likőrgyártó részleggel is bővült. Amikor a gazdasági válságokkal terhelt két világháború közötti időszak- beti a barcsi gyáripar piac hiányában visszafejlődött, javaslatok, hangzottak el más iparágak telepítésére, így egy szalámigyárra (arra hivatkozva, hogy az Esz- terházyak saját sertéshizlaldájukra alapozták kapuvári húsüzemüket) és egy olajgyárra, amelynek nyersanyag ellátását az olajos magvak termelésére kiválóan alkalmas Dráva lapály biztosíthatná.108 II. A TELEPÜLÉS FEJLŐDÉSE, MINT A HELYI GAZDASÁGI ÉLET FÜGGVÉNYE Barcs a XIX. század első felében még jelentéktelen falu volt, amelynek részben németajkú lakosai dohánytermeléssel foglalkoztak. Még Fényes E.m is mindössze másfél ezer lakosról emlékezik meg. A település gazdasági kapcsolata a folyóval már ebben az időben annyiban megnyilatkozott, hogy itt a Dráva-par- ton építették fel azt az állami sóházat, ahova lovakkal vontatott hajókkal hozták a közhasznú ásványt. Innét szerezte be sószükségletét nemcsak a Dráva-vidék, hanem egész Szlavónia is.110 1852-ben az épületet átadták dohánybeváltónak, amelybe 1918-ig jártak a termelők. Már az 1850-es években fellendült a leúsztatott stájer fa kereskedelme és sok vízimalom őrölte a környék és távolabbi vidékek, főként a Kermzir-féle kereskedő cég által felvásárolt'gabonáját.111 206
