Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Bencze Géza: A Kapos vízrendezési munkálatai Somogyban (1820-1835)
nemű adó és illeték hozzáadása nélkül. Igen jelentős mennyiségű bort is eladtak a munkásoknak, mint az kiderül Somogyi Ferenc taszári ispánnak Ugróczy Ferenc mernyei jószágkormányzóhoz írt leveléből. Az ispán több száz akó bor szükségességéről ír, „mert ha az árok metzők öszve tódulnak, akkor sok bort el lehet áruitatni.”60 (A bor ára ekkor 6 frt/akó körül volt.) 1832 tavaszán új problémaként jelentkezett, hogy a vármegye leszállította az előző év magasabb napszámbéreit; a gyalognapszám 40 kr-ról 36 kr-ra, a szekeres napszám 1 frt 24 kr-ról 1 frt 12 kr-ra esett vissza. Ez az intézkedés érzékenyen érintette az amúgy is kényszerből dolgozó munkásokat. Ugyanakkor Mércy főszolgabíró már azt is jelentette az alispánnak, hogy a „zselici nép” nem teljesíti pontosan a kaposi közmunkakötelességeket, a szigeti postautak ezen időpontban való készítése miatt. Boldogasszonyfa közmunkára kötelezett népének fele a Kapóson, fele pedig a postaúton volt kénytelen egyidőben dolgozni, végül is a kaposi munkán a szeptemberben két alkalommal kirendelt 30-30 fő nem jelent meg a munkán.61 Ezek a feszültségek végül is elvezettek az első szervezett munkamegtagadáshoz a Kapos munkálatai során. A rossz körülmények között, gyakran derékig vízben dolgozó napszámosok a hidegre fordult idő miatt nem voltak hajlandók folytatni a munkát. A kisbári munkások vezetésével a vármegye- háza elé vonultak és a munka az évi megszüntetését követelték.61 A zenebona le- csendesítése után - az alispán megígérte, hogy az idő rosszabbodásával félbeszakítják a munkát - beálltak ugyan a munkába, de a nagy munkáslétszám ellenére ezután már alig történt előmenetel. A történteken okulva még a következő évi munkálat megindulása előtt a vármegye felemelte a napszámbéreket: gyalogos napszám 45 kr, szekeres napszám i frt 30 kr. (Tolnában ugyanekkor egy gyalogos napszám 56 kr volt.) A bérek megemelése mellett szigorító rendszabályokat is hoztak66 a kellő számú munkaerő biztosítása érdekében. 75 községből 8 275 munkást mozgósítottak az év folyamán,w amely erővel a társulati területen (Kecelig) a munka jelentős részével végeztek, sőt kisebb erőkkel hozzáfogtak a mellékpatakók Kapóshoz közel eső szakaszainak és a Kapósnak Kecelen felüli részének a rendezéséhez is - az illető birtokosok magánköltségén. 1833 tavaszán Halász Gáspár vizsgálata már megközelítő képet adott az elvégzett munkákról: jelentése szerint Kaposvárig a bozót teljesen kiszáradt, több helyen már meg is tisztították. Fészerlak és Berki között pedig égetéssel irtanak. Ebben az esztendőben már 27 homoki jobbágy vállalt el irtást a helyi berekben. A fentiek után érthető, hogy az 1831. évi ozorai gyűlésen megajánlott második hozzájárulási kivetés ismételten kevésnek bizonyult a munka kezdete óta közel kétszeresére nőtt napszámbérek miatt. A pénztárba lassan csordogáltak a befizetések és így 1834 januárjában is a kivetett összeg (Id. 1. tábl.) 22%-a még nem fizetett adósság volt (Tolnában 29%). Az ekkor összeülő kaposvári kaposi gyűlés ezen okok miatt újabb összeg kivetésével - 45 000 frt - tudta csak a munkát folytatni. Ezzel a harmadik, holdankénti 7 frt 30 kr kivetéssel az egy holdra eső szárítási költség már 26 frt 36 kr-ra nőtt. Közben 1832-ben a berki, a kapós- keresztúri, a kercseligeti és a mosdósi lecsapolásra kerülő berek korábbi 2319 holdnyi területét alispáni döntéssel - hivatkozva a korábbi lecsapolási munkák eredményeire - 1905 holdra csökkentették.'” Az egész lecsapolás területszámítását ezzel nem bolygatták meg, így az itteni egy holdra eső szárítás költség 6 frt-tal magasabb volt. IOI