Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Kopasz Gábor: A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara (1880-1948)
a román mangalica, a bakonyi sertés és a szalontai veres disznó fordult elő. A pécsi kamara területén a gazdaságok fő jövedelmi ágát, éppen a sertéstenyésztés képezte. A disznókereskedés közvetítői az un. „palócok” voltak, akik vásárokon, vagy faluról-falura járva kisebb-nagyobb falkákat vásároltak össze és nagy nyereséggel adták tovább osztrák kereskedőknek. Kitért a kamarai jelentés a mezőgazdasági termelésnek két olyan kisebb ágazatára is mint a selyemhernyótenyésztés és méhészkedés. A selyemhernyótenyésztést országos viszonylatban is Baranya és Tolna megyékben űzték a legrégibb idő óta. Passardi János a XVIII. sz. elején honosította meg Pellérden. Az eperfák tömegesebb ültetésével Baranyában Pécs, Mohács és Siklós nevezetes selyemhernyótenyésztő helyekké lettek. Selyemgubó beváltó állomást a kamara területén Szekszárdon állítottak fel. Ugyanitt selyemtenyésztési felügyelőséget is szerveztek. 1882-ben első ízben történt, hogy Baranya, Somogy és Tolna vármegyék törvényhatóságai a megyei utak mentén levő eperfák levelét ingyen engedték át a selyemtenyésztőknek. A méz ára mázsánként 40, a viasz ára pedig 120-130 Ft volt 1882-ben a kamara területén. A méhészkedést a lakosság inkább csak kedvtelésből űzte. Az 1870. évi összeíráskor Baranyában volt 15 514, Somogybán 24026 és Tolnában 6474 méhcsalád. A kormány méhészeti vándortanítókat küldött vidékre előadások tartására, amelyek iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. A méhészetek korszerűsítése céljából mintakaptárokat osztottak ki a vármegyei gazdasági egyesületek útján. Pakson méhészeti szövetkezet alakítására is kísérletet tettek. Ami az általános iparviszonyokat illeti, a pécsi kamara területén is a tőkehiány, a szakemberhiány és az osztrák ipar előnyös versenye akadályozták az ipar megerősödését. A céhrendszer megszüntetése után megszaporodtak ugyan az önálló iparosok, de csökkent az ipari munkások száma. 1870-1880-ig az ipari munkások és tanoncok együttes létszáma 16 145 fővel csökkent. Ebben az időszakban az önálló iparosok száma a kamara területén 23 532 fő volt, a segédek, tanoncok és munkások, beleszámítva a családi kisegítőket is, összesen 22 668. A céhek megszüntetése után alakult ipartársulatok a kamara területén sem voltak életképesek. A három megyében 1872 előtt több mint 300 céh működött, s ezek helyébe mindössze 98 ipartársulatot szerveztek. Jóformán semmi előnyt nem élveztek az ipartársulati tagok azokkal az iparosokkal szemben, akik nem léptek be a társulatba. Az ipartársulatok nem foglalkoztak sem tanoncszerződ- tetéssel, sem tanoncoktatással. A 98 társulat közül fele csak a papíron létezett, de a többieknek is jóformán csak abban merült ki a tevékenysége, hogy halottaskocsit és temetési felszerelést vásároltak és ezeket ingyen bocsátották a tagok vagy hozzátartozóik rendelkezésére. A tagdíjakat csak 4-5 társulatnál sikerült beszedni. Az alapszabályoknak megfelelően évi jövedelmüknek 10 %"át pedig csak a pécsi és marcali társulat fizette be iparoktatási célra. Ezek az 1872. évi ipartörvény szerint szervezett ipartársulatok is szakmánként alakultak, mint korábban a céhek, de nem volt semmi hatáskörük és ellenőrzést sem gyakorolt senki felettük. Az iparűzők, ha üzletük a kisipar jellegét meghaladta, az 1875. évi XXXVIII. te. 22. §-a cégbejegyzésre kötelezte őket. 1882-ben a pécsi cégbíróságon 518, a kaposvárin 442, a szekszárdin pedig 307 volt a bejegyzett cégek száma. Az iparhatóságok által kiadott iparigazolványok száma pedig 1286 volt a kamara területén.
