Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Györffy György: Koppány lázadása
egy hitelt érdemlő helyi hagyományt is: A lázadó „nemesek” Veszprém várát vették ostrom alá, hogy a fejedelmi szálláshelyet elfoglalva más várak ellen vonuljanak (urbem, que vulgo B(r)esprem vocatur, obsederant, ... ut ubi regalis accessus et conversatio habebatur, ibi consederent, quo facilior ingressus ad alia presidia occupanda inveniretur)-11 Ami a győzelem leírását illeti, itt a kisebb legenda írója kifejezéseket is átvéve követi forrását, de színezi is azt, hozzáfűzve, hogy a legyőzötteket részben megölték, részben elfogták és megbilincselték (hostibus victis et ex parte ce- sis, ex parte captis et alligatis, rex victor cum suis victorie signa reportavit). Azt a gondolatot hangsúlyozza, hogy a király a legyőzöttek birtokaiból semmit sem tartott meg, hanem Szent Mártonnak adta, akinek tiszteletére „bazilikát” épített; őket és utódaikat az egyház szolgáivá tette „mind a jelen napig”; később főurak kieszközölték, hogy rendelkezését úgy módosítsa, hogy csak dézsmát adjanak abból, amit bírnak, nehogy elkeseredve szétszóródjanak e földről (de possessionibus eorum, tam in agris, quam in villis. . . nichil ad opus sui reservavit, sed abiens, Sancto Martino consecravit, in cuius honore etiam basilicam construxit. Illos autem et posteros eorum usque in presentem diem servos ecclesie instituit. Postea impetratione suorum optimatum consilium cepit, ut tantum decimas ex his que possidebant darent, ne afflicti disperderetur e terra)}2 Amíg a nagyobb legenda Pannonhalmára vonatkozó megjegyzése mindenben igazolható, ez a később fogalmazott passzus önmagának és az apátság alapítási viszonyának is ellentmond. Régóta felkeltette a kutatók figyelmét az az ellentmondás, miszerint, ha a lázadók az egyház szolgái lettek „mind a jelen napig” (noo körül), akkor István király „később” a szolgaságot nem enyhíthette dézsmafizetésre.13 Valójában István az xooi-i egyházszervezéskor kötelezett minden termelőt dézsmafizetésre a püspököknek, 1002-ben pedig egy cserét hajtott végre, amely szerint Somogybán (Koppány területén) a veszprémi püspökségnek adott egy királyi curtis-t; ezzel szemben a felszentelés előtt álló pannonhalmi apátság megkapta a püspöktől Somogy megye dézsmáit.14 Koppány területe tehát 997 és 1002 között részben királyi kézen volt, dézsmáját pedig 1002 előtt a veszprémi püspök szedte. Mivel az építés alatt álló apátság 1002 előtt nem birtokolta a somogyi tizedeket, a kisebb legenda szolgaságbavetésről és ennek enyhítéséről szóló elbeszélése nem érdemel hitelt.15 Nézetem szerint a vitatott szövegrész forrása a nagyobb legendában rejlik; egyrészt abban a megjegyzésben, hogy a király a lázadókat a győzelem után rövidesen szolgálatára kényszerítette (in brevi suo servitio subegit), másrészt abban, hogy a tizedszedéssel kapcsolatban említett suffragio domitorum kifejezésnek az író „a legyőzöttek megsegítésére” értelmezést adott.16 A kisebb legenda írója, miközben rövidítve átfogalmazta forrását, értelmileg többhelyütt megrontotta a szöveget. Ilyen átfogalmazás eredménye lehet az is, hogy Szent Márton „monostor” helyet „bazilikát” ír. Mindez arra mutat, hogy a szerző Pannonhalmát illetően sokkal tájékozatlanabb volt a nagyobb legenda írójánál.17 Amíg a nagyobb és kisebb legenda a Koppány lázadást csak egyházi vonatkozásai miatt tárgyalja, addig az első magyar krónikaszerkesztő egy fejezetet szentelt kifejezetten a lázadás történetének. A bővebb szövegű magyar krónikák ugyan csak a XIV. századig folytatott és többször átdolgozott alakjukban maradtak reánk, e krónikák X-XI. századi része azonban valószínűleg 1100 körül készült.18 Az őskrónikának 1100 tájára,
