Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Györffy György: Koppány lázadása
vagy a XI. század végére való datálását a 64., Koppány lázadásáról szóló fejezet is megerősíti. E fejezet, amelynek címe a Képes Krónikában: Pugna sancir regis Stephani contra Cupan ducemVi ugyanis azzal végződik, hogy a krónikaíró a Koppány elleni harc főhősének, Vencelinusnak levezeti a genealógiáját: fia Rád, unokája Miske, dédunokái Koppány és Márton (Vencellinus genuit Kadi, Kadi vero genuit Misca, Misca vero genuit Cupan et Martinum). E Koppány nevű dédunokát többen azonosították Koppány királyi káplánnal (1091), aki mint püspök, 1099-ben csatában halt meg, sőt neki tulajdonították az első krónika írását.20 Minthogy a Vazul-ág történetét összefoglaló krónika az udvari történetírás terméke, és 28 évet számítva egy generációra Koppány és Márton működésének java a XI. század végére esik, ez a feltevés nem utasítható el. Ha a krónikaíró személy szerinti azonosítása nem is tekinthető bizonyítottnak, az valószínű, hogy Koppány püspök környezetében keresendő. A krónikás a régebbi eseményeket többnyire családi hagyomány alapján foglalta írásba: esetünkben Vencilin élményeit dédunokáinak közvetítésében. A krónikaíró emellett ismerte az 1080 táján írt nagyobb legendát is, s így lehet, hogy ebből vette, hogy Szent István serdülő korában (in adolescentia) vívott csatát belső ellenfelével. Biztosan hagyomány alapján írta az alábbiakat: Koppány Tar Zerind fia volt, aki Géza fejedelem idejében a dukátust bírta (Cupan filius Calvi Zyrind, qui. . . ducatum tenebat). Géza halálakor Koppány Szent István anyját vérfertőző házassággal feleségül akarta venni (per incestuosum copulare connubium), Istvánt meg akarta ölni és fejedelemségét hatalma alá hajtani. István a főembereket összehívta (convocatis proceribus), - ami ugyan a nagyobb legendából is származhat, de a dolgok természetes rendje szerint is úgy kellett történnie -, sereget gyűjtött és Koppány ellen vonult. A Garam folyónál első ízben övezték fel kaddal (ad amnem Gor on primitus accintus est gladio), itt testőrsége élére két főembert, Hontot és Pázmányt állított (ad custodiam corporalis salutis sue duos principes Hunt et Paznan constituit), és egész serege élére Vencilin sváb vendéget tette (totius autem exercitus sui principem et ductorem Vincilinum hospitem Alamanum genere prefecit). A győztes csatában Vencilin comes megölte Koppányi és ezért nagy birtokokat kapott (largissimis beneficiis. . . remuneratus est). Végül a király Koppány testét felnégyeltette és részeit elküldte az esztergomi, veszprémi és győri kapura, valamint Erdélybe. E hagyományos elbeszélést a krónikaíró még két helyen egészítette ki olyan motívumokkal, amelyek a nagyobb legendában is megtalálhatók: a Szent Márton pártfogásával való győzelem és tizedadomány Pannonhalmának, e két alapgondolatot azonban önálló értesüléssel bővítve egyénien fogalmazta meg. Eszerint a király a csata előtt Szent Márton hitvalló közbenjárásával az Isten segítségét kérte (per interventum beatissimi Martini confessoris divine misericordie imploravit auxilium), a csata után pedig fogadalmát beváltva Koppány tartományának egész népétől gyermek-, gabona- és állattizedet rendelt a Szent Márton egyháznak (votum, quod tunc voverat, Deo fideliter reddidit, nam universum populum in provincia Cupan ducis degentem, decimas liberorum, frugum ac pecorum suorum cenobio Sancti Martini dare perpetuo iure decrevit)}1 A hozzáfűzés hitelét emeli, hogy a gyermektized XII. századeleji meglétéről egy pannonhalmi oklevél is tanúskodik.22 Nem sokkal a krónika írása után Hartvik püspök Szent Istvánról írt legendájában a nagyobb és kisebb legenda szövegét olvasztotta össze, de ki is 8
