Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - Az északi sarkkörön túl

Egyhangú, esemény nélküli napok követték egymást. WC-re menet néha sikerült kinéznem, de nem láttam mást, mint csak patyolatfehér hóval borított tájat, benne a végtelennek tűnő fekete sínpályát. Körös-körül erdő, az örökzöld fenyves, a végtelen tajga. Ülve alig tudtam aludni, jobbára csak szende- regtem. Az őrök félhomályban sétáltak a folyosón fel és alá. Suttogva beszélgethettünk. Hangosabb szóra az őr felfigyelt és ránk kiabált.

Ötödik napon, 1949. november 6-án reggel csikorogva jelezték a fékek, hogy megállunk. Az őrparancsnok a folyosó közepén állva felolvasta azok nevét, akik kiszállnak. A negyvenkettő között hallottam az én nevemet is. Megöleltük egymást Árpáddal, akit aztán többet nem láttam. A felolvasottak kettesével felsorakoztak.- Szlezájti! - hangzott a vezényszó.

Elindultunk a folyosó vége irányába, és egyenként leszálltunk. Én ereszkedtem le a vagonlépcsőn utoljára. A két német ismerősöm segítségemre sietett. A legnagyobb meglepetésünkre nyílt pályán álltunk. Egy tetőtől talpig fehér irhabundába bújtatott őr átvette iratainkat a tizedestől. Az új őrnek csak a szája és a szeme látszott ki a bundából, lábán válenkit /filccsizmát/ viselt. Másfél méteres hóban indította útnak a társaságot. Kezével a láger irányába mutatott, csak annyit mondott: igyite! /Menjetek!/ A pamut vászonruhás, vászonbakancsos, sapka nélküli rabok libasorban vágtak utat maguknak a derékig érő frissen hullott havon keresztül a pereszilka felé. Az irányt az őr lábanyoma mutatta, amelyet idejövet hagyott. Elindulni sem tudtam. Az őr ezt látva igy szólt: -Várj itt! Küldök érted rénszarvas szánt- és elindult a többiek után.

Vagy fél óra múlva megérkezett a szán. Őr nélküli rab hajtotta a szánthúzó rénszarvast. Először láttam a valóságban rénszarvast. A hajtó a szánon térdelve helyezkedett el és hosszú póznával irányította az állatot. A rénszarvas hatalmas ívben kanyarodott a vasúti sinek mellé, meg sem kottyant neki a derékig érő hó. Szügyével tolta szét maga előtt a havat. A hajtó felsegített a szánra és öt perc alatt az egykilóméterre lévő pereszilkára értünk.

A pereszilka az „Usztvémlag" elnevezésű lágerkörzet gyűjtője volt. Meleg levest kaptunk, majd különböző táborokba irányítottak bennünket.

A német orvostanhallgató a lágerközpont központi kórházába került, nekem és még húsz szovjet állampolgárságú rabnak egy gázgenerátoros tehergépkocsi nyitott platójára kellett felszállnunk. A szokásos irategyeztetés után elindult velünk a gépkocsi. Felettünk a kék ég, alattunk a hóekék által simára gyalult, a betonnál is keményebb út.

99