Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - Az északi sarkkörön túl

Nem közölték, válaszoltam udvariasan. -Miért ítéltek el? -kezdődött a szokásos leinformálás.- Nem tudom. Magyar vagyok, az ítéletet nem kaptam kézhez, csak annyit tudok, hogy az 58-as paragrafus 9, bekezdés 16. pontja alapján. Ezt akkor hozták tudomásomra, amikor először vittek etapra, én ezeket nem tudtam - mondtam, és röviden ismertettem eddigi börtönpályafutásomat.

Aztán ő beszélt magáról. -Engem 1934-ben Kirov meggyilkolása után tartóztattak le, egyenesen a börtönbe vittek. Másnapra karmoskán keresztül aláírattak velem egy papírt, hogy tudomásul vettem az Oszoboje Szovjessá- nyije /Különleges Ülés/ ítéletét. Kihallgatás és vádemelés nélkül öt évre ítéltek.- De hiszen már régen letelt az öt év.- Akit a Különleges Ülés ítélt el -magyarázta-, azt nem engedik szabadlábra, csak ha ez a szerv hozzájárul. Az első öt évem letelte előtt pár nappal hívatott a politikai tiszt, és aláíratta velem a következő ötöt. Azóta már többször prolongáltak - mondta egykedvűen. Látszott, már beletörődött sorsába.

Ezt az ítélkezési módot addig nem ismertem, ilyen elítélttel még nem találkoztam a lágerekben. Tőle tudtam meg, hogy ezen ítéletek ellen nem volt apelláta.

Sztálin halála után szüntették meg csak ezt az intézményt.

Újdonsült ismerősöm érdekes ember volt, talán ortodox zsidó, nem tudom. A WC-re mindig vitte magával a köcsögét, és lemosakodott. Beszélgetéseink során tárgyilagosan leírta, milyen körülmények vannak az ügynevezett "daj- nije" /távoli/ lágerekben. Megjárta a Komi köztársasági és a belomorkanali lágereket, arra számított, hogy a Távol-Keletre viszik. Elmondta, mennyien pusztultak éhen a lágerekben a háború alatt. Egy hónappal érkezésem előtt íratták vele alá az újabb öt esztendőt.

Kedvelt engem, sokat tanultam tőle, különösen az orosz nyelvtudásom fejlődött két hét alatt.

Németek és néhány szovjet állampolgár társaságában szállítottak bennünket tovább Kirovba. Emlékezetem szerint négy napig utaztunk. Méteres hóban gyalog hajtottak bennünket az állomástól a gyűjtőig. A faházak, barakkok körül szép, magas észt és lett nők sorakoztak gyermekeikkel. Száműzetésbe vitték őket.

Az egyik csinos nő - gyermeknek nézve - megkérdezte:- Kuda vizűt tyeba malcsiska? /Hova visznek kisfiú/

94