Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - Az északi sarkkörön túl
Hallottam a rádióban Molotov nyilatkozatát: „A Szovjetúnióban nincsenek hadifoglyok". Másnap megtagadtam a munkát, és követeltem engedjenek haza. Hazamenetel helyett börtön lett a vége. Nagy vonalakban vázoltam, hogy kerültem ki, és természetesen én is bemutatkoztam. Városom nevét hallva elmosolyodott.- Ott végeztem el a négy polgárit, a MÁV Internátusbán nevelkedtem, szun- tyer voltam. Hamar összebarátkoztunk. Még nem utazott Sztolipin vagonban, ezért pár jó tanáccsal is elláttam.- Árpád hallgass rám, a halat ne vidd magaddal, csak kétszer adnak inni a vagonban, nem fogod kibírni a szomjúságot. Ha nagyon éhes vagy, akkor is csak a farok részt edd meg, ez nem annyira sós. Sok német elitéit hadifogoly jött velünk, akárcsak Árpádot, őket is munka megtagadásért ítélték el öt-öt évre. Este tízkor vittek le bennünket az állomásra. A vonat még nem lehetett beállítva, mert a gépkocsit nem nyitották ki. Két nő elájult. Elkezdtük verni a kocsi-szekrényt. Az orosz rabokkal együtt kiabáltuk:- Levegőt, levegőt! Megfulladunk! Negyed órán át szüntelen üvöltöttünk. Gondolom nagyon kihallatszott, mert egyszer csak kinyitották az ajtót. Végre segített rajtunk a betóduló hüs esti levegő. Ukrajnában ekkor már az esték ősziesen hűvösek. Géppisztolyos katonák kutyákkal állták körül gépkocsinkat. Jó félóra múltán kezdték meg a beszállítást a vagonba, azután a vagont egy személyvonathoz csatolták. Csak a rendeltetési állomáson kapcsolták le. Árpáddal egy fülkébe kerültünk. Egy hét alatt értünk Gorkijba. Megérkezésünkkor szakadt a hó. Október 5-ét írtak. Ott már nyitott rakfelületű gépkocsin vittek a gyűjtőbe. Földszintes házak között vitt az utunk. Hamarosan megérkeztünk a szürke többemeletes börtönhöz. Már messziről felismerhettük a szemellenző ablakokat. A politikaiakat elkülönítették a köztörvényesektől. Árpád máshova került. A börtön itt is mint mindenütt zsúfolásig tömve volt. Ezen a pereszilkán /a gyűjtőt nevezték így/ két hétig tartottak. Cellámban megismerkedtem egy zsidó származású, rendkívül művelt, intelligens leningrádi újságíróval. Ő szólított meg.- Hát téged, kaléka /nyomorék/, hová visznek ezek a szégyentelenek? -kérdezte. A megszólítás nem sértett, a lágerekben már megszoktam, hogy kalékának szólítottak, ezért nem sértődött meg senki. 93
