Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - Az északi sarkkörön túl

popitkoj pobega i konvoj bez preduprezsnyenyije prinyemajot oruzsje!" „V sagom mars"! -elindultak: Sokáig hallottuk ütemes csoszogásukat.

Felbúgott gépkocsink motorja, elindultunk mi is, hogy az előbbiek által kiürített cellákat megtöltsük. A gépkocsi egy pillanatra megállt a gyűjtő kapuja előtt.

Hatalmas szürke, komor épülettel álltunk szemben. Négyemeletesnek néztem.

Sokáig nem vizsgálhattam, kinyílt a kétszárnyú kapu, behajtottunk, rögtön be is zárult mögöttünk.

A szokásos átvétel, majd fürdő után osztottak szét bennünket. Míg felértem a negyedik emeleti cellámba volt alkalmam megfigyelni, milyen is egy börtön belső elrendezése. Minden folyosót rács választott el egymástól. Amerre mentünk, folyton várni kellett a kulcsárra, hogy kinyissa az ajtót. A cellák ajtaja leső- és etető nyílással volt ellátva, ez utóbbit lakattal zárták. Az ablakokon negyvenöt fokos szögben felfelé bádoglemezt helyeztek el, oroszul risotkát, én szemellenzőnek neveztem. Arra volt jó, hogy a rabok ne lássanak ki, de még a kék eget se lássák, a cellák aljzata beton volt. Minden cellában küböl, a folyosó végén a WC-ben a padozaton lyukak, mellettük kétoldalt bebetonozott vas talpnyom, jobbos illetőleg ballos.

Erre álltak, illetőleg guggoltak a rabok, nekem rá kellett ülnöm, másképp nem tudtam elvégezni dolgomat. Szörnyű volt!

A cellában kilencvenötén szorongtunk. Az ablakok üvegeit rég kiverték a rabok, hogy ne fulladjanak meg. Éjszakára oldalunkra fordulva feküdtünk le, mint a heringek a konzerves dobozokban. Másképp nem jutott hely mindenkinek. Egyszerre, vezényszóra fordultunk a kilencvenötén. Akinek éjjel a kübölhöz kellett mennie, az ott is maradt, ott ült egész éjjel a „párásán". A párását csak reggel engedték kiüríteni ha megtelt, nem engedték kivinni, hiába kértük, tartalma az ott fekvők alá folydogált.

A cellafelelős minden jövevényt lekáderezett. Nekem is be kellett számolnom a történetemről. A szökés érdemet jelentett, ezért jó helyre kerültem. Egyébként az újak kerülnek a parasa mellé. Mellettem feküdt egy huszon- kilencéves fiatalember Dnyeperodirzsinszkből. Száműzetésbe vitték, oroszul „viszilka". Elmondta, hogy 1937-ben végezte el az építőipari technikumot, még abban az évben apjával együtt letartóztatták. Ennek a börtönné!: a földszinti folyosóján vörös drapériával letakart asztal mellett ült három ember, akik ítélkeztek. Az úgynevezett „trojka". Hosszú sorban álltak az emberek, őket is odavezették. Apját halálra, őt pedig tíz évre ítélték, minden kihall91