Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - Az északi sarkkörön túl
Az északi sarkkörön túl Azt hallottam, a Sztolipin-vagont a cári Oroszország egykori miniszterelnökéről nevezték el. A felületes szemlélő nem tudta megkülönböztetni a személyszállításra szolgáló pullmankocsiktól. A vagon fülkéit plafonig érő rács választotta el egymástól és a folyosótól. A fülkék ajtaja is rácsból készült, rajta karmoskával. Ezen adták be a vizet, egy-egy fülkében padokkal, emeleti fekhelyekkel tizennégy rabnak készítettek helyet. Legtöbbször huszonnégyet zsúfoltak bele. A folyosó egyik végében WC, az ellenkező oldalon pedig az őrség szálláshelye, melegítőfülke és a kutya vacka volt. A folyosón állandóan géppisztolyos őr sétált. A Sztolipin-vagonban történő szállításkor meleg ételt nem kaptunk, csak sós heringet és kenyeret, valamint cukrot. Előírás szerint naponta háromszor járt volna víz, kétszer WC-re kiengedés. Az már jó bánásmódnak számított, ha kétszer adtak vizet és kétszer engedtek ki WC-re. Szabályok szerint rabot csak legfeljebb egy hétig lehetett Sztolipin vagonban szállítani. Kínlódva, karjaim, térdeim és a mankók segítségével sikerült a vagonlépcsőkön felmászni. Velem huszonnégyre emelkedett a fülkénkben a rabok száma. Különböző börtönökből jöttek. Szafijevkában nem kaptam száraz élelmet, így tudtam, hogy nem messze visznek. Dnyepropetrovszkba érve kiszállítottak bennünket. Előzőleg a vagonunkat kilökték a holtvágányra, odaállt egy két és fél tonnás zárt kocsiszekrényű Molotov-teherautó. A hátsó ajtaját lenyították, nekünk csak át kellett lépni a platóra. A teherautót géppisztolyos őrök fogták körül. Az őröknek az oldalukon szíjjal a vállpánthoz erősített forgópisztolyuk is volt. A vagon kiürült és a gépkocsi elindult. Szorosan a fal mellett ültem, és mivel a gépkocsi zárt kocsi- szekrénye néhol lyukas volt, kicsit kiláttam. A zsúfolásig megtömött rabszállító kocsiban a nagy melegtől az ájulás környékezett. A gyűjtőfogháztól nem messze álltunk meg. Tovább nem mehettünk, mert nagy távol-keleti etapot indítottak a gyűjtőből. A körülbelül nyolcszáz méter hosszú utcában a rabok tizes sorokban egymásba karolva ültek a földön. Minden utcasarkon golyószóró állt, lovas katonák fel és alá nyargalásztak. Vagy kétezer rab lehetett itt. Közülünk néhányan elájultak, a nők bírták legkevésbé.Végre elhangzott a vezényszó: „Sztanovisz"! Felálltak. „Vnimányije, sag na levő, sag na pravo, szcsitájetsza 90
