Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
olyan folyosóra kerültünk, ahol a folyosó mindkét oldalán egyforma, tipikus zárkaajtók voltak. Az egyik előtt megállítottak bennünket, levették kezünkről a bilincseinket és beparancsoltak minket a zárkába. Már nem írom le a belsejét, mert olyan egyformák ezek a zárkák, hogy több szót nem érdemelnek, mint zárka, vagy cella. A zárkában leültünk és én megkérdeztem a társaimtól, hogy megértették-e a történteket. Tudják-e, hogy milyen büntetést szabtak ki a nyakunk közé? Ámultán és hitetlenül hallgattak, amikor részletesen elmondtam nekik a történteket. Jenő csúnyán káromkodott, míg Bandi sírva fakadt, és azt hajtogatta, hogy miatta kerültünk ilyen helyezetbe, mert ha otthagytuk volna az országút mellett és mi tovább mentünk volna, már biztosan otthon lehetnénk. Őt meg vagy felvette volna valaki, vagy ott pusztult volna el úgy, hogy nekünk nem okoz ilyen nagy szerencsétlenséget. Miközben ilyen érzelmi viharokon mentünk keresztül, kinyillott az ajtón lévő kis ablak és a fegyőr három gépelt papírlapot adott be. Cirill betűkkel írott vádirat és ítélet volt rajta. A cellaablakhoz mentem és kezdtem kibetűzni a szöveget. Nem sokra mentem vele, mert a jogi nyelvben nem voltam járatos és itt mindenféle számok, paragrafusok voltak feltüntetve. Összehajtogattam és gimnasztyorkám felső zsebében tettem a papírt. Nekik is odaadtam a papírjaikat. Fellebbezésről egyenlőre szó sem lehetett. Egyrészt, mert nem tudtunk oroszul írni, másrészt, mert nem volt mivel, mire írni. Hát itt voltunk a katonai bíróság börtönében, elég súlyosnak tűnő büntetésekkel a nyakunkon. Hajaj, ha tudtuk volna azt, amit még nem tudtunk! Sokáig hánytuk-vetettük a dolgot, de sehogyan sem jutottunk előbbre. Aztán beesteledett, nyílott a kis ablak és egy kopaszra nyírt fej jelent meg az ablakban. Gyerünk a „zabáért" hallottuk. Három darab kenyér, három cserép- tányér leves. ízetlen forró lötty volt a levesnek nevezett folyadék, de megettük, mert reggel óta nem volt étel a szánkban. Aztán elvitte a kopaszfejű az t* edényeket. A napi izgalmak annyira kimerítettek bennünket, hogy meg sem várva az engedélyt a lefekvésre, végig dőltünk a priccseken és hamarosan mély álomba merültünk. Az első éjszaka a megkezdett börtönéveimből elég kellemetlenül telt el, mert a poloskák megrohantak és bizony jól összecsipkedteR. Reggeli ébresztő után hamarosan beszóltak a kis ablakon, hogy „Szobe- rajtisz szvessámi" /szedelőzködjetek a holmijaitokkal/. Ez azt jelenti, hogy megint tovább megyünk innen. Valóban, kinyílt a zárka ajtaja és ki kellett mennünk a folyosóra. Arccal a falnak fordulva várakoz68
