Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
tattak bennünket. Másik zárkából is kiparancsoltak még embreket, ugyan úgy a fal felé fordítva arccal őket is. Aztán hangzott a parancs, megindultunk az egyik fegyőr után a vasrácsos ajtók sokaságán át az udvarra. Ott egy zárt, rácsokkal lezárt alakú teherautó állt. A félelmetes „csornij voron" /fekete rabló/. Az udvaron az autó mellett már várakoztak vagy 20-an, mi is csatlakoztunk ehhez a csoporthoz. Aztán néhány tiszt jött és hangosan olvasni kezdte a neveket. Akinek a nevét olvasták, annak hangosan kellett kiáltani apai és keresztnevét. Ha az ember vezetékneve: Ivanov, keresztneve: Valerij, apai neve: Nikolajevics. Ez magyarul kb. úgy jön ki, hogy Ivanov Nikolaj-fia Valerij. Azután a tiszt megkérdezte: „Sztatja?" /vádpont/ erre azt a számot kellett mondani, amilyen paragrafus alapján elítéltek, pl. 56 vagy más szám volt. Majd végül felhangzott az utolsó azonosító kérdés: „Szrok?" /időtartam/ majd a válasz: 5-7-10-15 év, kinek mennyit varrtak a nyakába. Aki átesett ezen az ellenőrzésen, annak be kellett másznia az autóba. Velünk egy kis baj keletkezett, mert először voltunk ilyen "proverkán" /ellenőrzésen/, csak a keresztnevünket mondtuk és nem tudtuk a vádpont számát sem. A tisztek káromkodtak, hogy milyen értetlenek vagyunk és biztosítottak arról, hogy majd megtanuljuk mind azt, amit kell és még álmainkból felébresztve is hibátlanul fogunk válaszolni. Aztán mi is bekerültünk a csornij vor gyomrába. Bent az autóban teljesen sötét volt és teljes zsúfoltság. A bentlévők között már veszekedés volt, mert hol valakinek a lábára léptek, hol az odalába nyomult egy könyök. Minket inkább kifelé toltak, de a hátunk mögött már jöttek a következők és nyomultak előre. Aztán miután mindenkit betuszkoltak, ránk zárták a vasalt ajtót. A bádoggal vagy vékony vaslemezzel burkolt, feketére festett autóban a rátüző Nap sugarai leírhatatlan hőséget okoztak. Csak egy tenyérnyi szellőző nyíláson át jöhetett be valami levegő. Pillanatokon belül csörgött rólunk a verejték. Aztán elindult velünk az autó. A rázós, gödrös úton dobált bennünket a jármű. Arra kellett vigyázni, hogy el ne essen az ember, mert abban a pillanatban életveszélybe került. Ki volt téve annak a veszélynek, hogy agyontapossák. Talán félórát rázkódtunk ebben a pokolban mígnem végül is megálltunk. Vasajtó vagy vaskapu csikorgását lehetett hallani, majd pár méter megtétele után újra megálltunk. Kinyílott az ajtó és egyenként parancsszóra- kiléptünk. Egy mind a négy oldalán 3 emeletes épülettel körbe épített nem túl nagy udvaron álltunk. Az udvarra néző ablakok előtt az ablakokra szerelt lemezek 69
