Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A különleges lágerben

egy katona osztogatta az ágyneműt. Kissé távolabb a korábban érkezettek csoportokba verődve kerestek ismerősöket az ujjonnan érkezettek között.

Nem jöhettek oda hozzánk, míg át nem vettek bennünket. Akinek volt az egyéni számláján rabkeresménye, azt teljes egészében kifizették.

Szalmazsákot, takarót, törülközőt és nyolcév után először lepedőt is kaptunk.

Rokkantán vegetáltam végig a nyolc esztendőt, nekem pénz nem járt.

Némelyik társam tíz-tizenötezer /régi/ rubelt kapott kézhez. Ez már jelent valamit, gondoltam, a szabadulásunkat jelentené?

Alig léptem el az asztaltól, amikor a hozzám rohanók szakították meg gondolataimat. Öleltek, csókoltak, majdnem a földre rántottak. Még a botom segítségével is nehezen álltam ölelésüket.- Béla te élsz? Tényleg élsz? Jancsi azt mondta, hogy szökés közben agyonlőttek- ostromolt kérdéseivel Bognár Béla.- Hol és mikor beszélték Jancsival? Tudtommal, csak neki sikerült a szökés.- Itt van a 15-ösön. Nem jött velünk, verekedés miatt a BUR-ban van. Különben 1947-ben hozták ki, tizenötévet kapott - tájékoztatott Béla.- Hihetetlennek tűnik, hiszen szökés előtt megbeszéltük, hogy nyugatra megyünk és nem haza -mondtam,- úgy látszik meggondolta magát, vesztére.

Bognár Bélát és a többieket, összesen hatan voltak a városunkból, még a leventéből ismertem. Sokat fociztunk együtt a „Virágoson" és a „B" pályán.

Ezek a grundok voltak a nagy lábteniszcsaták színhelyei. Nem beszélve a fejelőcsatákról.

Sok ezer kilométerre városunktól, messze idegenben öleltük, faggattuk egymást. Hány álmatlan éjszakán mondtam le a túlélésről, arról, hogy valaha is látom még hazámat! Most itt állnak hatan srácok otthonról, régi ismerősök, földiek.

Elérzékenyülve hallgattuk egymást. Mondanivalónk volt bőven.

A srácok fogták a csomagjaimat, elkísértek a kijelölt barakkhoz, megtömték valódi szalmával a szalmazsákomat, elrendezték fekhelyemet. Jött ,a gye- zsurnij, és vacsorára invitálta a társaságot. Hangneme egészen másnak tűnt, mint pár nappal ezelőtt a 33-as gyezsurnijé. A vacsora sűrű burislevest jelentett, tele szalonnadarabokkal, színe se olyan volt mint eddig. Másodiknak nagyadag köleskását adtak. A kenyeret nem porciózták, mindenki annyit evett, amennyi neki jólesett. Azt hittem álmodom. Kéthétig tartózkodtunk a húszason. Beszélgetéssel, élménybeszámolókkal teltek napjaink.

129