Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A különleges lágerben
A hetvennyolc évestől a huszonnégy évesig, majd minden korosztály képviseltette magát, hazánk minden részéből. Még nem éltük bele magunkat abba, hogy hazamegyünk. Néha vetődött fel ez a gondolat, társalgás közben. Egyhangú napjainkat Dönci fogolytársunk vállalkozása tette változatossá. Egyik nap egy szovjet őrmester hozott egy vekkert, és Dönciék barakkjában érdeklődött órás iránt. Dönci azonnal elvállalta félliter Sztalicsnaja vodka ellenében a vekker javítását. Még aznap szétszedte, de összerakni nem tudta. Elutazásunk előtt délután futkosott barakkról barakkra, órást keresett. Természetesen a vodkát már rég megitta barátaival. Szerencsére akadt egy makói repülőőrmester, aki civilben órás volt, megjavította és össze is rakta a vekkert. Sejtettük, hogy eljött az indulás ideje, mert kiskatonák jöttek, tömték a vadonatúj szalmazsákokat, és hordták a lágerünkkel szembenálló vagonokba. Déltájban végeztek a munkával. Ebédután elrendelték a sorakozót az orosz ábc. szerint, majd egyenkénti irategyeztetés után bevagoníroztunk. Remekül elkészített fekhelyünk meglepett bennünket. Méter magasságban építették be a fapriccset, rajta lepedővel fedett szalmazsákon fejvánkosok és lószőrta- karók. Vagonunkba csupa K betűs került. Míg a bevagonírozás tartott, szerelvény szerelvény után húzott el mellettünk a Szovjetúnió belseje felé. A szabaduló szovjet állampolgárokat vitte otthonuk felé, akiket sok évvel ezelőtt koholt vádak alapján börtönöztek be. Kétszázhatvan magyarral délután négy óra körül gördült ki szerelvényünk a tajseti vaútállomásról. A Tajset, Barnaul, Omszk, Cseljabinszk, Ufa, Kujbisev, Harkov útvonalon tizennégynap után érkezett meg Lvovba. A Ivovi állomásról gyalog mentünk fel a hazatelepítésre váró magyarok részére kiürített katonai táborba. A tábor kapujában rövidnadrágos, lebarnult felsőtestű fogolytársak ócska rézüstöt vertek, és tiszteletünkre a „Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája..." című katonanótát énekelték. Határtalan öröm lett rajtam úrrá, most már minden reményem megvan a szabadulásra. János bácsival kissé lemaradva érkeztünk a kapuhoz. Egyszer csak hallom: Édesapám, drága édesapám! -kiabálta egy fiatalember János bácsi nyakába ugorva. Az a fia ölelte sírva az apját, aki miatt az öreg nyolc évet húzott le. Sírtak mindketten. Könnyek közt mondta el fia az apjának, hogy 1942-ben esett fogságba, egész eddig Sztálingrád /most Volgograd/ újjáépítésén dolgozott. Előző nap negyven próbacsendőrrel 130
