Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A különleges lágerben

beremendi nyugalmazott tanító, József, és Ottó menyasszonya tért vissza. József, aki hadmérnöknek tanult, szintén híres vívó volt, sokáig Rejtő Ildikó edzőjeként tevékenykedett. Ottó hazatérése után a Petőfi Sportkörben edzőként működött. A másik három magyar: Mészáros Tibor, Mindszenty herceg- prímás titkára, egy hadapródőrmester Budaörsről, Lajos keresztnevű, sajnos a vezetéknevét elfelejtettem és Raffai János bácsi erdész.

Mindhármat tíz-tíz évre ítélték, Ottóval egy barakkban laktak.

Megérkezésem után kéthéttel arra ébrendtünk, hogy elmaradt a smon, a barakkunk ajtaja nyitva. A láger udvarán csoportosan járkáltak a rabok, és a gyezsurnyik leszedették a számokat. Nem szólt senki, ha másik barakkba mentünk. Éjjel is kimehettünk a latrinához. Egyszóval megszűnt a láger különleges jellege.

Napközben János bácsival társalogtam, aki akkor 78 évesen 1945 óta töltötte büntetését. A falubeliek jelentették fel, hogy a próbacsendőr fiát rejtegeti.

Hiába mutatta a Magyar Vöröskereszt értesítését, hogy a fia a Donnál 1942-ben eltűnt. Kellett a munkaerő, a szovjetek elítélték.

Már említettem, lágerünkben csak politikai elítélteket tartottak fogva, zömével szovjet állampolgárokat, de a japánoktól a magyarokig minden náció volt köztünk. Rengeteg idővel rendelkeztem, bejártam az ambulanciára, az irodákba, a kulturbarakk könyvtárába. A tisztek nem ismertek még, nem tudták, hogy jól beszélek oroszul, bátran beszéltek előttem, hisz a külföldi rabok általában nem beszélték az orosz nyelvet. Május közepén hallottam, hogy a külföldi rabokat hazaengedik.

Alig vártam, hogy este legyen és a friss híremet a többi magyarnak elújságoljam. A lelkesedéstől dadogva nyögtem ki, hamarosan hazamegyünk. Kértem Lajost, hogy igazítsa meg fabőröndöm zsanérját, mert megyünk és rossz a zsanér. Lajos felsőfémiparit végzett, civilben technikus, a lágerben gépész volt. A többiek kinevettek. Nem hittek nekem.- Még mindig itt vagy? Nem mentél még haza? -élcelődött, hol az egyik, hol a másik. Nap mint nap ugrattak.- Nem hisztek nekem? Hát tudjátok meg, holnap május 18-án a japánokat és kínaiakat, 19-én a lengyeleket és cseheket, 20-án pedig a magyarokat szállítják el innen - mondtam, belül magam sem hittem szavaimnak.

Olyan hahotában törtek ki, mintha eddig nem hallott pesti viccet meséltem volna el.

124