Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)

I. - A szabadparaszti gazdálkodástól a földosztásig (1850-1945)

sekkel, színesebb viseletűkkel is kifejezni. A század végére fokozatosan érvényesült ez a reprezentatív célzatú változás a Kapos mentén is.

Aránylag hagyományőrzőbb maradt a reformkor végéig a megye nyugati fele, s a Baranya határán lévő Zselic népe. A Kisbalaton, a Kis-és Nagyberek falvai, Marcali környéke falucsoportjai a XIX. század második felében kezdték hagyományos anyagi kultúrájukba beépíteni a színesebb kisipari és a gyári termékeket. Mivel ezek a táji csoportok mindig is szegényebbek voltak, itt ez a folyamat mértéktartóbb maradt, inkább az eljellegtelenedés irányába hatott. Míg Belső-Somogy déli felében a Sziget-vidéki (Szigetvár környéke), Rinya menti és Csurgó környéki, de a zselici falvak többségében jómódú, református lakosainak sajátos népművészete virágzott ki az 1850-es évektől kezdődően házi szövéseiken, hímzéseiken, kiszínesedett bársonyos, selymes viseletűkkel, lakberendezésükkel, korszerűbb épületekkel. A polgárosodásban élen jártak a jobb módú német falvak. Más részről egyes hagyományokhoz tovább ragaszkodtak (jeles napok szokásai, viseletelemek, bútorszínek, ételféleségek).

Szegénységük és kisebbségi voltuk miatt nagyfokú konzervativizmus jellemezte a Dráva menti horváto- kat, köztük főként az anyanyelvét tisztán megőrző Lakócsa és környéki falvak csoportját. A Babócsa és környéki horvátok erőteljesebben keveredtek a magyarokkal. Sok földnélküli, summás- és aratómunkás élt itt a Dráva mentén.

A jobbágyfelszabadítással az uradalmak elvesztették a robotmunkát. így több éves és időszaki alkalmazottat kellett felvenniük. Eleinte munkaerő gondokkal küszködtek (1850—60-as évek), de a századfordulóra túlkínálat jelentkezett.

1897-ben az állandó cselédek száma 15255 volt, a kisbirtokos családfőknek ez egyharmada. Mind a cselédek, mind a summások (fél éven át elszerződőttek), mind az aratók életviszonyai egyre rosszabbak lettek az uradalmakban (fizetés, lakás, élelmezés), s aki cselédsorba került, annak már nagyon nehezen sikerült kiverekednie magát a földdel biró gazdák közé.

Az 1820-as években megindult a Kapos szabályozása, majd az 50-es évektől a többi folyók rendezése is és a Balaton berkeinek lecsapolása. Ez a szántóföldi területek növekedésével járt együtt, de ez azt is jelentette, hogy a halászati, gyűjtögetési, madarászati lehetőségek csökkentek a minimálisra.

Az 1880—90-es évektől a paraszti gazdálkodás területén új korszak kezdődött. Nyilvánvalóvá vált a parasztok szemében is a háromnyomásos földművelési rendszer tarthatatlansága és lépések történtek a javított háromfordulós rendszer bevezetésére a takarmányok termelésének érdekében. A városiasodó települések megnövekedett lakosságának tejjel való ellátásához jobban tejelő marhafajtákra volt szükség, így a paraszti gazdaságokban is megindult—helyenként az uradalmakat is megelőzve—szimmentáli marhák behozatalával a fajtaváltás.

Először Csurgó—Sarkad—Alsók körzetében alapítottak tejszövetkezetet 1897-ben, majd a Kapos mentén Dombóvár központtal. A Balaton mentén előbb az uradalmak, majd a parasztgazdaságok is áttértek a korszerűbb marhatartásra jobban tejelő fajtákkal. Ugyanakkor a szántóföldi termelés gépesítése is tovább fejlődött, arató- és cséplőgépeket szereztek be a módosabb gazdák. Ipari növények (napraforgó, repce, burgundi- és cukorrépa) termelése is jövedelmezővé vált. A kereskedelem felélénkült a vasútvonalak kiépítésével, fokozódott a piacozási kedv.

A korszak másik változását a filoxeravész okozta. Mintegy húsz év alatt sikerült a szőlőterületek teljes rekonstrukciója. A szövetkezeti mozgalom, főként a hitelszövetkeztek az 1890-es évektől sokat segítettek kölcsönökkel, olcsó beszerzésekkel és értékesítési lehetőségekkel a gazdáknak. A kisföldűeknek, földnélkülieknek a helyzete rosszabbodott, a századfordulón sztrájkok, munkamegtagadások sora jelezte ezt és megindult a kivándorlás.

Az első világháború megszakította a paraszti gazdálkodás terén addig megindult kedvező folyamatokat is. A békekötéseket követő területrendezések kedvezőtlenül hatottak a piaci lehetőségekre. Mindenekelőtt a gabona és a bor iránti kereslet csökkent. Különösen a Dráva menti parasztságot és kisiparosokat bénította meg egy időre a változás, mivel korábban terményekkel, állatokkal, mindenféle áruval (füstölt hallal, fonallat, stb.) is átkeltek a folyón.

De megindult egy egészséges érdeklődés a belső piacok iránt is, így pl. a burgonya eladása fokozottabb mértékben indult meg a Belső-Somogy homokos határú községeiből. Hasonló módon a tejeladási lehetősé