Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)
I. - Szőlőhegyek, borvidékek Somogyban, paraszti szőlőművelés
-10 gekre is egyre inkább figyeltek, s az egész megyét fokozatosan áthálózták a tejszövetkezetek, tejbegyűjtők. A javított háromfordulós földművelési rendszer, a zöldtrágyázás, vetésápolás, gabonacsávázás, igényesebb takarmánytermelés széles körben elterjedt. Az állattenyésztés belterjesebbé vált, nemcsak a marhatartás területén, de hússertéseket hozattak be, a baromfiállomány is cserélődött valamelyest, kezdtek az ólak, kifutók építésére nagyobb gondot fordítani. A korábbinál nagyobb mértékben terjedt el a felvásárlók hálózata. Felgyorsult a munkatempó, a gazdasági nehézségek is fokozottabb termelésre, eladásra késztették a gazdákat. Kísérleteztek addig nem termelt kerti és ipari növények ültetésével, kiterjedt a cukorrépa termelés hálózata. A gazdasági válságot követően a háborús előkészületek—főként az olasz és német export—hozott némi gazdasági fellendülést elsősorban az állateladásban, de pl. burgonyát még vatikán államba is szállítottak. Az első világháborút követően szükségessé váló földreform más megyékhez viszonyítva aránylag kedvezőn zajlott le Somogybán, átlagosan 1,9 hold jutott a 34939 igénylőnek. A kisbirtok további elaprózódását, de a földnélküliek számának további emelkedését nem tudta megakadályozni. A XIX. század második felétől kezdődően egyre inkább eljutottak az újságok, naptárak a falusi, főképp a jobbmódú gazdákhoz. Többfelé olvasóegyletek is alakultak, s ezek segítették a gazdasági ismeretek terjesztését. A század végétől egyre inkább részt vettek a falusi értelmiségiek, gazdasági tanárok a gazdasági ismeretek terjesztésében a falusiak körében. Az 1920-as évektől még rendszeresebbé vált a gazdasági előadások, téli gazdasági folyamatok tartása. Ezek a művelődési lehetőségek segítették a parasztság művelődését, szemléletének változását. SZÓLÓHEGYEK, BORVIDÉKEK SOMOGYBÁN, PARASZTI SZÓLÓMŰVELÉS A honfoglaló magyarok már magukkal hozták a szőlőtermelés, borkészítés ismeretét. Az Árpád-házi királyok által betelepített vallon telepesek e téren újabb ismereteket hoztak hazánk földjére. A szőlő hozzátartozott a jobbágy telekhez, kilencedet, tizedet fizettek utána. Somogybán már a XIV. században jó bortermő vidéknek számítottak a fehérvári olaszok által bérelt területek közül Zamárdi, Endréd, Alsók, Gamás szőlőhegyei. Somogybán a középkorban alakult ki az a rendszer, hogy egy-egy szőlőművelésre alkalmas területen, jó déli domboldalakon nemcsak a közeli, helybéli, de távolabbi falvaknak is volt szőlője. Egy Dráva menti szakaszt kivéve a megye egész területén megtalálhatók voltak a szőlőhegyek. A török kiűzése utáni évtizedekben az uradalmak fenntartották a nagymúltú borvidékeken gondosan művelt szőlőiket. így a Balaton mentén Kiüti, Zamárdi, Kőhegy, Kőröshegy, Látrány, Endréd, Szólád stb. és a megye nyugati felének dombvonulatain húzódtak: a kéthelyi (baglasi) hegyen, Marcali háton, Gombán, Horvátkúton, a böhönyei hegyen, a Csurgó környéki dombokon Surdon, Szentmihályhegyen, Zákányon, Bükkösdön. Ezeken a területeken a paraszti szőlőművelés is magasabb színvonalú volt a megyei átlagnál. A balatoni borokat 1730-ban már Bombardus is dicsérte. Ezeken a területeken fennmaradt eszközkészlet is utal a művelés gondosabb voltára (pl. a szőlőmetsző kések). A korábban fehér vagy silleres borok megfelelő tárolóépítmények hiányában nem álltak el, szállítani nem lehetett őket. A jobbágyok kezén csak felszíni pincék voltak. A török időben elterjedt a tannin tartalmú vörösbor, mely jobban elállt, ezért megyeszerte közkedveltebbé vált a fehér bornál. A szőlőbeli munkák rendjét már a késő középkorban hegyközségi szervezet szabályozta. A török dúlta területeken a XVIII. század elejétől kezdtek ezek a szervezetek létrejönni, vagy újraszerveződni. A hegyközségi articulusok szabályozták a szőlőhegyben történő birtoklás, művelődésmód, szüretelési idő, szállítás minden részletét, a törvények ellen vétők büntetésének rendjét, az itteni élet minden csínját-bínját. A marcali hegyen (articulusa 1740-ből) 1800 körül a helyieken kívül a táskái, boronkai, gombai, szakácsi,
