Simonné Pallós Piroska: Somogy vármegye nemzetiségi közoktatáspolitikája a dualizmus évtizedeiben - Iskola és Levéltár (Kaposvár, 1992)

A népiskolai törvényről - A magyar nyelv oktatása

-11 kát előre vinni, hogy azokon a gyerekek akár a tanulás útján szerzett ismereteiket ki tudják fejezni, aztán gondolataikat következetesen és szabatosan elő tudják adni, majd azokat helyesen le tudják írni. "E czélra nem egyedül a szorosan vett nyelvtan tanításával lehet eljutni, hanem fel kell a végből használni az iskolai tantárgyak mindegyikét; bármi tárgyról szól avagy beszél a gyermek, a tanítónak mindig szigorúan kell őt arra vezetni, figyelmeztetni, hogy beszéde nyelvtanilag is helyes legyen, s e szoktatás útján kell bevezetnie nyelve ismeretébe." - írja a tanterv, s ez természetes igény, hiszen a nyelvtani helyesség, a kifejezés szabatossága nemcsak a nyelvi órák követelménye.

A magyar nyelv elsajátítására a tantárgyak közül a beszéd- és értelemgyakorlatnak szántak nagy szerepet. E tantárgy tanításával az volt a cél, hogy az iskolába járni kezdő gyereket a tanulásra előkészítsék, szabatos beszédre szoktassák, egyszersmind a magyar nyelvre megtanítsák. A tanterv értelmében a beszéd- és értelemgyakorlatok segítségével az iskola első évében a tanító köteles volt a tárgyakat magyarul is megnevezni és megneveztetni, s a lehetőségek szerint magyar mondatokba foglaltatni, emellett erkölcs- és érzelemnemesítő verseket is tanítani. A második osztályban továbbra is a tárgyak magyar nyelven történő megnevezése, kifejezések gépies tanítása állt a középpontban. Ugyan a harmadik évben e tárgy anyanyelven történő tanítása megszűnt, a nem magyar anyanyelvű tanulók számára kívánatosnak tartották folytatni azért, "hogy a magyar nyelvet e gyakorlati úton tovább lehessen tanítani". Nevezetesen megismertetni a tárgyak, fogalmak, személyek neveit, a mondatalkotáshoz szükséges igéket, a főnévragozást, s a tanterv már rövid dolgozat elkészítését is ajánlotta, a negyedik, ötödik, hatodik osztályban tovább kívánták folytatni a beszéd- és értelemgyakorlat órákat, a magyar nyelv gyakorlati tanítása volt a cél. (26)

Az 1879. évi XVIII. te. minél gyorsabb és sikeresebb foganatosítását nemcsak erkölcsi, hanem anyagi eszközökkel is elő kívánták mozdítani. A nem magyar ajkú iskolákban tevékenykedő tanítókat, akik a magyar nyelv oktatásában legjobb eredményt érték el - az iskola jellegétől (nem magyar ajkú vagy vegyes ajkú), a gyermekek számától függően - jutalomban részesítették.(27)

Továbbá a rendeletek sorával szorgalmazták az említett törvénycikk pontos végrehajtását, de mind a tanítók alkalmazásánál, mind a magyar nyelvnek a tantervbe felvételénél az iskolafenntartók és a hatóságok is igen gyakran figyelmen kívül hagyták a törvény rendelkezéseit.(28)

Kétségtelen, a magyar nyelv eredménytelen tanításának egyik alapvető oka az volt, hogy sok esetben a tanító is rosszul, vagy egyáltalán nem beszélte a tanítandó nyelvet, s ezt a problémát a korszak végéig sem sikerült megoldani.(29)

Még inkább érzékenyen érintette a nemzetiségi iskolákat az 1893. évi XXVI. te., amely Csáky Albin miniszterségéhez fűződik, és az államsegély megvonásának fenyegetésével akarta rábírni a nemzetiségek lakta területeken működő felekezeti iskolákat a magyar államérdek fokozott figyelembe vételére. Amíg az Eötvös féle 1868. évi törvény az államilag segélyezett felekezeti iskolák tanítójával szemben csak az iskolafenntartó felekezeteknek adott lehetőséget fegyelmi eljárás indítására, addig Csáky ezt a jogot VKM-nek tartotta fenn. Hogy a törvénynek volt kifejezetten a nemzetiségek ellen irányuló éle, kiderül azoknak az eseteknek a felsorolásából, amelyeknek előfordulásakor az államsegély megszűntethető. Ide tartozott mindenekelőtt az "államellenesség" gyanúja. Továbbá fennállt ez minden olyan cselekmény esetén, "mely az állam alkotmánya, nemzeti jellege, egysége, különállása vagy területi épsége, továbbá az állam nyelvének törvényben meghatározott alkalmazása ellen irányul, - történt legyen az akár tanhelyiségben, akár azon kívül vagy más állam területén élőszóval, írásban, vagy nyomtatvány, képes ábrázolat, tankönyvek vagy egyéb taneszközök által."

A század vége felé hagyományosnak tekinthető nyelvi és kulturális asszimiláció legkülönbözőbb formáit és eszközeit sorakoztatták fel, amelyek a kormány nemzetiségieket elnyomó politikáját demonstrálták. A nyelvet oktatni nemtudókkal szembeni szankciókat a népiskolák elsődlegesen nemzetiségi területeken történő államosítására való törekvéseket, a tankönyvek állami ellenőrzését, a magyar nyelv használatát a hivatalos levelezésben vagy éppen az iskolaszéki tagság magyar nyelv ismeretéhez való kötését joggal tekinthették a nemzetiségek ellenük irányuló erőszakos lépések sorának.(30)