Horváth János: Képzőművészek Somogyban. Somogy képzőművészei 1780-1945 - Iskola és levéltár 32. (Kaposvár, 1990)

Előszó

Daday Kálmán a polgári iskola után a budapesti I. kerületi tanítóképzőbe került, ahol rajzaival díjat is nyert. Művészpá­lyára készült, de édesanyja halála miatt tanítói állást kellett vállalnia, hogy a nagy család gondjain segítsen. A Somogy megye Torvajon dolgozott, ott ismerkedett meg Rudnay Gyulával, akinek a hatására ismét foglalkozni kezdett a festéssel. Hét kilométer re lakott Bábonytól, s amikor Rudnay ott volt, Daday naponta át kerékpározott hozzá, együtt festegetni a határban. 1938-ban került Siófokra. Innen indult nyaranta néhány hetes művésztelepekre. Először a Népművelési Intézet tokaji telepére négy nyáron át, majd a fővárosi rajztanárok telepére ment min­den nyáron. Könnyed akvarelleket, impresszionisztikus tájképe­ket készített. A Balaton T parton, Veszprém $Hgi hangulatú utcáin is szívesen festett. A siófoki művelődési ház képzőművészeti szakkörét 1962-1986-ig vezette. Gyakran szerepelt pedagógus tár latokon. Egyéni kiállítása Siófokon három, Kaposváron egy alka­lommal volt. Legutóbb 1987» februárjában a siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban volt kiállítása. Irodalom; Szapudi András: Daday Kálmán siófoki kiállítása. Somogyi NepTap 1987« február 14. 5. 1. DELI ANTAL festő /1886-1960/ 1886. szeptember 16-án született Gerényesen. Szüleivel 1892­ben költöztek Kapospulára. A tudományos-technikai fejlődés nagy hatással volt képzelőerejére, sokat rajzolgatott. Dombóváron szobafestő inas volt, 17 évesen került Budapestre, s járt az Iparrajziskolába is. A Képzőművészeti Főiskolára kerülve 1914­Ig Ferenczy Károly növendéke lett. 1914-től szerepelt kiállítá­sokon, amikor Nagybányán is dolgozott. Háborús szolgálata után 1918-21 között Réti István tanította a főiskolán. 1922-ben Münchenben tanult, 1924-ben ismét Nagybányán, 1927-ben Párizs­ban, 1928-ban Olaszországban dolgozott*

Next

/
Oldalképek
Tartalom