Kálmán András: Pedagógus arcképcsarnok 2. - Iskola és Levéltár 24. (Kaposvár, 1986)

Együd Árpád, a pedagógus (1921-1983)

81 Gyűjtötte a Somogy megyében élő magyarok, horvátok, németek dalkincsét. A cigányok hagyományainak részben a gyűjtője, rész­ben ápolója kívánt lenni. Az iskolán kívüli tevékenysége ettől gazdagabb, sokrétűbb lett. A gimnáziumban a Márciusi Kör tevékenységének irányításá­ban cselekvőén vett részt. A kulturális műsorokat, melyeket a járás falvaiban, pusztáiban adtak elő, nélküle nem lehetett el­képzelni. Ezzel függött össze közéleti munkássága is. A járásban a szabadművelődés ügyvezetőjeként dolgozott társadalmi munkában. Népi tánctanfolyamokat vezetett több helyen. Ő maga kiváló tán­cosként, nemzedékeknek adta át tudását. Az alakuló csoportokat szaktanácsával segítette. Politikai tevékenysége összefüggött hitvallásával. A paraszt­fiatalokat szervezte az ifjúsági szervezetbe, az EPOSZ-ba, majd később e rétegszervezet megszűnése után a DISZ-be. A szerveze­tek járási vezetőségének tagjaként a kulturális tevékenységet irányította. Közel állott hozzá minden olyan politikai munka, mely a testneveléssel vagy a nép hagyományainak ápolásával volt kapcsolatban. A gimnáziumban az ő nevéhez fűződik az MHK-mozgalom sikere és fejlődése. A tanulók 87 százaléka kapcsolódott be a tömegsport­/12/ ba. Az MHK járási irányítójaként elsőnek kapta meg a megyei vándorzászlót, e tevékenység eredményeinek elismeréseként. A népművészet ápolása, gyűjtése révén neve, tevékenysége a csurgói évek alatt ismert volt Szegedtől Budapestig mindenütt. Tanári tevékenységével méltán vívta ki felettesei elismerését, hiszen tanítványainak eredményei helyette beszéltek. Csurgótól azonban elbúcsúzik. 1960-ban a Megyei Népművelési Tanácsadó vezetője lesz. Majd Siófokon még visszatér a tanári pályára, hogy aztán végleg búcsút vegyen tőle, és életét a nép- művészeti anyagok gyűjtésére, rendszerezésére fordítsa. Siófokon a Kálmán Imre Emlékmúzeum vezetőjeként működik 1971-ig. 1971-től a Marcali Múzeum igazgatója, majd 1975-ben a Somogy Megyei Múzeu mok igazgatóhelyettesévé nevezik ki. 1982-ben tudományos főmunka társ, 1983-ban bekövetkezett haláláig. Siófokon temették el nagy részvét mellett. Tevékenységéért több sportkitüntetést kapott, a Szocialista Kultúráért elismerést két alkalommal, később a Munka Érdemrend.

Next

/
Oldalképek
Tartalom