Szijártó István: Diákújságírás Somogyban. Voluntas: 1919; új évfolyamok: 1969-1980 - Iskola és Levéltár 22. (Kaposvár, 1985)

1. Áttekintés a magyar sajtó első századáról és a diákújságírás múltjáról

lön foglalkozássá, megélhetési forrássá a lapszerkesztés - Petőfi már honoráriumot kapott a segédszerkesztőségért./ Wesselényi így vélekedik: "... nem tartom értelmi előrehaladottságunk jelének, hogy a nyelvünkön megjelent és megjelenő könyveknek kétharmada költői mű..» meg vagyok győződve, nincs művelődésünknek nagyobb mételye, előrehaladásunknak nagyohb akadálya, minthogy író ink annyit hízelkedtek nemzetünknek" /Balítéletekről, 1833/* Néhány év múlva Bajza József már a folyóiratok eszmeközlő szerepét köszöntheti: "... A folyóiratok azáltal, hogy bizonyos napokon rendesen s elmaradhatatlanul, meghatározott helyre és olvasókhoz érkeznek meg, minden gondolatnak, eszmének, mely ember agyában születik, szárnyakat fűztek, melynek sebességével egyik föld sarktól a másikig küldethetnek értesítést vizsgálat és csere végett. Alig lehet ember szebb viszonyban embertársaival, mint azok, kik az időszaki iratokat, ezeket a szellemi közlekedés léghajóit kormányozzák, kik szellemi árukkal, ész és képzelet kincseivel megrakva, koronként útnak indítják, s naponként,vagy hetenként ezrekhez szólanak, s ezrektől hallgattatnak meg; nekik, ha lélekkel bírnak, gyakorta egy egész nemzet értelmi iránya kezökben van..."

Érthető, ha ezen - a reformkortól tömegét tekintve is óriási - igény a Haza és Haladás programja, a polgári átalakulás és a nemzeti függetlenség kérdései az ifjúságot is fokozottabb közlésvágyra serkentették.

Az a kép bontakozik ki a diákújságokból, hogy a reformkor diáksága az általában burkolt, de néha már nyílt németellenesség- gel, a hazafias érzület már-már mámoros túltengésével többnyire előtte járt a felnőtt politikának.

Ez magyarázza, hogy a szabadságharc első napjaiban a diákok már csapatostól állnak a honvédségbe.

Az önkényuralom korában a diáklapok száma megfogyatkozik. A politikai történetírás eseményeiből tudjuk, hogy az irodalmi ellenállás a meghatározó /Vörösmarty: Előszó, A vén cigány, Vajda: Virrasztók, Arany: A walesi bárdok, Tompa: A madár, fiaihoz, Jókai: Forradalmi és csataképek stb./; nem várhatjuk, hogy a tényeket éppen e kor diáksajtója helyezné más megvilágításba.

Ilyen fordulatot jelenlegi munkánknál alaposabb kutatással sem remélhetünk. Figyelmet érdemel azonban, hogy legjobb íróinkkal- 7 -